A propaganda szerint a vártnál zökkenőmentesebben indult az átmeneti forgalmi rend első napja a győri fővonalon

    Kiszámíthatóan zajlott a vonatok pótlása, a vártnál zökkenőmentesebben indult az átmeneti forgalmi rend első napja a győri vasúti fővonalon – tájékoztatta a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-t.

    A vasútvonal felújítása második ütemének eddigi tapasztalatait összegezve azt írták, a közlekedési társaság munkatársai szoros koordinációjának és az utasok együttműködésének köszönhetően a szakasz túlnyomó részén már az első nap reggelén és délelőttjén is kiszámíthatóan zajlott a vonatok pótlása, míg egyes megállóhelyek esetében előfordult, hogy az érintett utasok késéssel jutottak el úticéljukhoz.


    Az érintett állomásokon, megállóhelyeken péntek reggeltől kezdve az első ütemhez képest emelt létszámmal, a társaság több tucatnyi munkatársa segíti az utasokat, a forgalmasabb helyszínek közül Tatabányán, Biatorbágyon és Budapesten az Etele téren összesen mintegy 30 munkatársuk segíti az utastájékoztatást és a forgalomszervezést, ezenkívül irányítótáblák, térképes tájékoztató anyagok is útba igazítják az utazóközönséget – közölték.


    Tájékoztatásuk szerint a Volánbusz a felújítás korábbi első üteméhez képest kétszeres kapacitással, közel 80 jármű és mintegy 150 autóbusz-vezető részvételével végzi a vonatpótlást, ezek az autóbuszok ülő-, illetve férőhely szempontjából is elegendőek az utazási igények kielégítésére.


    Mint írták, a járatok péntek hajnalban és reggel a heves esőzések ellenére is zavarmentesen elindultak, azóta is menetrend szerint közlekednek, forgalomtól függően legfeljebb néhány perces késések fordultak elő.


    Reggel az M1-es autópálya Budapestről kifelé vezető oldalán történt baleset okozott kisebb késést a menetrendben, ám a hasonló helyzetekből eredő esetleges késésekre a közlekedési társaság már korábban felhívta a figyelmet, ugyanis a hosszabb közúti menetidők, illetve az M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk – ismertették.


    A Déli pályaudvar és Biatorbágy közötti személyvonatok péntek reggel esetenként 5-10 perc késéssel közlekedtek, ám a csatlakozás szinte így is folyamatosan biztosított volt – írták, hozzátéve, hogy egy olyan eset fordult elő, amikor húszperces járatkésés miatt Biatorbágyon nem tudta bevárni a vonat a pótlóbuszát, de az utasok a következő, félóránként járó elővárosi vonattal tovább tudtak utazni a főváros felé. Az érintett utasoktól a MÁV-Volán-csoport elnézést kér – tették hozzá.


    A Székesfehérvár-Komárom vonalon a pótlóbuszok közlekedésével kapcsolatban nem jeleztek fennakadást, néhány esetben fordult elő a tervezettnél 20-30 perccel hosszabb menetidő.


    A teljes vasúti forgalomszüneteléssel járó vágányzár kezdeténél óhatatlanul előfordulnak fennakadások, de ezeket – a társaság ígérete szerint – az átmeneti forgalmi rend folyamatos monitorozásával és finomhangolásával igyekeznek kiküszöbölni.


    A MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, hogy ne megszokásból utazzanak, hanem a győri fővonalat érintő utazás előtt tájékozódjanak a közlekedési vállalat hivatalos felületein.
    A közlekedési vállalat a rendszer folyamatos finomhangolását ígéri és köszöni az utasok megértését, türelmét.


    Az akár okostelefonon is elérhető www.mav.hu/egyesvonal weboldalon az utasok minden lényeges tájékoztatást megkapnak a menetrendmódosításról, a pótlóbuszok közlekedéséről, míg a külföldi utazók számára a www.mav.hu/lineone felületen elérhető angol nyelvű ismertetőt ajánlja a közlekedési társaság.