A propaganda szerint, októberben is a járműgyártás, valamint a high-tech akkumulátorgyártás támasztotta meg az ipari teljesítményt

    A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben éves alapon 3,2 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig kismértékben, 0,6 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene. A KSH jelentése értelmében a termelés olyan alágazatokban csökkent, mint például az élelmiszeripar, italgyártás, elektronikai termékek gyártása – kommentálta a szerdán megjelent előzetes adatokat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

    Fábián Gergely, a GFM iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az adatok kapcsán aláhúzta, hogy az ipari teljesítmény elmaradása – a beruházásokhoz hasonlóan – szorosan összefügg a belföldi fogyasztás alakulásával. Ebből az is következik, hogy a fogyasztás helyreállásával az ipari teljesítmény is vissza fog rendeződni. Ezt segíti, hogy az inflációt egy számjegyűre szorította vissza a kormány, szeptemberben bekövetkezett a reálbérfordulat, a minimális keresetek pedig már decembertől 10, illetve 15 százalékkal nőttek.


    A GFM szerint biztató, hogy az elektromos közlekedéshez kapcsolódó, jövőorientált ágazatokban, mint a járműgyártás és a high-tech akkumulátorgyártás, folyamatosan emelkedik a kibocsátás volumene.


    A gazdasági növekedés helyreállítását, a magyar vállalkozások versenyképességének és teljesítményének megerősítését, továbbá a beszállítói láncokban való térnyerését a kormány többek közt a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal, a Széchenyi Kártya Programmal, valamint a járműipari beszállító-fejlesztési programmal támogatja – hangsúlyozza a GFM.