A taxisták kiakadtak a Bolt Taxinak nevezett társaság kivételezett helyzete miatt (is)

Alulírott fővárosi fuvarszervező társaságok, szakmai szervezetek és szakértők képviselői a közelmúltban napvilágot látott sajtómegjelenések kapcsán álláspontunkat röviden az alábbiak szerint fejtjük ki:

Mi egyértelműen a jogszabályok szerinti működés és a pártatlanul szabályozott egyenlő verseny melletti foglalunk határozottan állást. Álláspontunk szerint a jogszabály világos megfogalmazásával szemben a védjegyek váratlanul tág jogértelmezése a Főváros által és egyfajta „könnyített” eljárásban való jóváhagyása, sérti a tisztességes versenyt. Ezen elvek mellett, ahogy eddig is, ezután is ki kívánunk állni: mindannyian hiszünk a tisztességes versenyben, amelyet egyenlő feltételek mellett magunk is vállalunk.

Véleményünk szerint a védjegyeknél súlyosabbnak minősül, és egyben az általunk képviselt társaságok, mint versenytársak méltányos érdekét és a tisztességes versenyhez való jogát sérti az elmúlt napokban ugyancsak sajtóvisszhangot kapott, a Bolt HTX Kft. által alkalmazott számlázási gyakorlat. E gyakorlat szerint ugyanis az engedélyezett tevékenységét nem maga végzi, hanem azt külföldi partnerének gyakorlatilag kiszervezi, annak érdekében, hogy az uniós adószabályozást (a határon átnyúló szolgáltatások esetében ÁFÁ-t nem tartalmazó számlák kibocsátására vonatkozó lehetőséget) kihasználva látszólag kedvezőbb feltételeket biztosítson a vele szerződött személyszállítóknak – alapvetően a költségvetés, vagyis valamennyi adófizető rovására.

Az, hogy ez az előny csak látszólagos, vagyis az ÁFA-mentes számlák után idehaza a taxis személyszállítónak kell megfizetni az ÁFÁ-t, elsőre nem feltétlenül lesz világos az egyébként jellemzően alanyi adómentes, a bevallások rejtelmeiben nem különösebben jártas taxis számára. Különösen úgy, hogy erre éveken át nem hívta fel megfelelően a figyelmét a Bolt (a számlán feltüntetett „a helyi és az Európai Uniós jogszabályok figyelembevételét kérjük alkalmazza” szöveg nemcsak nyelvtanilag helytelen, de minimális útmutatást sem tartalmaz a teendőkre vonatkozóan). Most, az adóvizsgálatok során a Bolt taxisok közül sokan – a többmilliós NAV bírságok hatására – a saját keserű tapasztalatukból tanulják meg, hogy egy kedvezőnek tűnő konstrukció nem is annyira kedvező, de legalábbis nem nekik kedvez.

Mindenesetre bízunk abban, hogy az adóhatóság átfogó vizsgálata gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról, azaz az engedélyezett tevékenységet az engedélyes, a magyar bejegyzésű Bolt HTX Kft. maga végezze és azt ennek megfelelően, az alkalmazandó magyar adószabályok szerint az ÁFÁ-val együtt számlázza, ahogyan azt valamennyi versenytárs is teszi. Ez az intézkedés jelentős lépés lenne a tisztességes verseny irányába, amely társaságaink mellett nyilvánvalóan a taxisok, az utasok és az adófizetők érdeke is.

Az alábbiak nevében:

6×6 Taxi

Best Taxi

City Taxi

Főtaxi

Független Taxisok képviselői

GO Taxi

MB Elit

Taxi4

Taxisok Világa Magazin

TELE5 taxi

TAXIM