A Team Tóth színeiben indul a Supersport-világbajnokságon Györfi Alen

Vélhetően eddigi pályafutása egyik legsikeresebb éve lesz Györfi Alen számára a 2019-es esztendő. A Forty Racing korábbi gyorsasági motoros Európa-bajnoka ugyanis egyrészt részt vett a világ leghíresebb hosszútávú versenyén, a Daytona 200-on, melyen a 13. helyet szerezte meg, míg mostantól a Team Tóth versenyzőjeként lehetőséget kap a Supersport-világbajnokságon.

A tavaly alakult Forty Racing csapatfőnöke, a korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen nem akármilyen évet futhat a 2019-es szezonban. A magyar motoros ugyanis március 16-án rajthoz állt a világ talán legismertebb hosszútávú versenyén, a Daytona 200-on, melyet a remek 13. pozícióban zárt. Alen tervei szerint az Alpok-Adria Sorozatban folytatta volna idei szereplését, ám a Sors és a Team Tóth közbeszólt, és a korábbi Európa-bajnok a magyar csapat tagjaként lehetőséget kap a Supersport-világbajnokságon, és már a jerezi versenyen rajthoz áll a magyar istálló Yamahájával.

Györfi Alen motorversenyző: Már nagyon vártam egy ilyen lehetőségre, de bevallom, azt nem gondoltam, hogy éppen most jön el az idő arra, hogy bemutatkozhassak a Supersport-világbajnokságon. A jövő heti jerezi futamon már én is ott lehetek a Team Tóth jóvoltából, akiknek nagyon köszönöm ezt az esélyt. Noha a pályát ismerem, de pontosan 11 éve versenyeztem itt utoljára, így az elsődleges célom az, hogy teljesítsem a futamot. Miután évek óta Yamahával versenyzem, így a motor alapjaival nem kell megismerkednem, ami előny lehet a minél jobb eredmény elérésében. Noha a megállapodásunk egyelőre erre az egy versenyre szól, a háttérben már egyeztetünk arról, hogy végig én leszek a csapat versenyzője ebben a vb-szezonban.”