A Toyota a leginkább szerethető márka

A Forbes idén először összeállította Halo100 listáját. Ezen azok a márkák kaptak helyet, amelyek a lehető legteljesebb mértékben kielégítik ügyfeleik elvárásait. Az autógyártók sorát a Toyota vezeti.

Egy cég sikere számos tényezőn múlik, és egy üzleti szereplő többféleképppen is érhet el eredményeket. A hosszú távú, stabil és kiszámítható teljesítményhez azonban elengedhetetlen, hogy a márka és az ügyfelei között az alapvető elvárások és értékek terén is teljes legyen az összhang. Pontosan ezt méri az a lista, amelyet a világ egyik legismertebb üzleti médiavállalata, a Forbes állított elő.

Az adatelemzésekre szakosodott HundredX vállalattal közösen, innovatív  módszertant követve elvégzett felmérés során a megkérdezett ügyfelek több mint kétezer lehetőség közül választhatták ki azt a hetvenötöt, amelyek fontosak voltak a számukra, és megoszthatták az adott márkákhoz kapcsolódó benyomásaikat, tapasztalataikat és véleményüket.

A felmérés során azt vizsgálták, hogy az egyes márkák hogyan és miért tudtak felülemelkedni más, hasonló opciókon. A válaszolási kedv elősegítése érdekében a szervezők adományokkal támogatták a megkérdezettek által megjelölt jótékonysági szervezeteket, így a fogyasztóknak anyagi haszna nem származott a részvételből, erkölcsi azonban annál inkább. Végül több mint 110 ezer fogyasztó számolt be a Forbes és a HundredX munkatársainak a különböző márkákkal az elmúlt 12 hónap során szerzett tapasztalataikról. A nem kevesebb mint 2,8 millió egyedi válaszból állt össze az a rangsor, amelyben a Toyota kitüntetett első helyen szerepel az autógyártók között.

A lista élén olyan kereskedelmi és vendéglátóipari egységek, médiaszolgáltatók és tartós fogyasztási cikkek gyártói szerepelnek, amelyekhez legendásan ragaszkodnak ügyfeleik, részben termékeik minősége, részben szakmai elhivatottságuk, szolgáltatásuk bizonyítottan ügyfélbarát jellege miatt. Hasonló ragaszkodásról tettek tanúbizonyságot a Toyota ügyfelei: a megkérdezettek 80 százaléka fenntartások nélkül vásárolna ismét Toyotát.

„Az ügyfelek személyes kapcsolatot ápolnak az általuk választott márkákkal. Ha egy vállalat termékei képesek kifejezetten megszólítani az ügyfél igényeit, értékeit és elvárásait, azok igénybe vétele az elsődleges használati értéken is túlmutató élményt nyújt. Ha pedig úgy érezzük, hogy a vállalat valamilyen nemes célra fordítja erőforrásait, még vonzóbbá válik a számunkra.” – világított rá a kutatás eredményeire Andre Benjamin, a HundredX stratégiai alelnöke.

A százas lista első húsz helyére a hatodik Toyotán kívül mindössze két további autógyártó fért be; mindkettő japán márka. A teljes listán további három autógyártó kapott helyet: a Tesla az 51., a Mercedes-Benz a 77., a Mazda a 100. helyen.

HelyezésMárkaOrszág
1CostcoUSA
2In-N-Out BurgerUSA
3Chick-fil-AUSA
4Publix Super MarketsUSA
5Trader Joe’sUSA
6ToyotaJapán
7HondaJapán
8MarriottUSA
9AppleUSA
10SubaruJapán
11NordstromUSA
12WawaUSA
13SonyJapán
14NintendoJapán
15VansUSA
16TargetUSA
17HomeGoodsUSA
18Bath & Body WorksUSA
19H-E-BUSA
20Dr PepperUSA

Fotók: Toyota, Forbes