A Toyota a legnagyobb innovátor a gépjárműipari szektorban

A Toyota 2016-ban az USA-ban 1540 szabadalmat jegyeztetett be – többet, mint a többi autógyártó összesen. Ez derül ki a közelmúltban megjelent listából, melyen a háromszáz legtöbb szabadalmat bejelentő cég és szervezet szerepel.

Az IPO (Intellectual Property Owners Association) által publikált jelentés szerint a japán gyártó egymást követő harmadik alkalommal került a szektorban az első helyre. A Toyota emellett az egyetlen autógyártó, amely az USA-ban az innováció terén legaktívabb húsz vállalat közé tartozik. A legjobbak között olyan cégek szerepelnek, mint az Apple, a Google, az IBM és a Microsoft, ebbe az illusztris társaságába került – az autógyártók közül egyedüliként – a Toyota.
A gépjárműipari szektor cégei fokozatosan alakulnak át a széles értelemben vett mobilitási megoldások szállítóivá, és az ehhez kapcsolódó technológiák fejlesztőjévé. Bár a piac sokszereplős, a Toyota demonstrálja legerősebben az iparágon belüli innovatív hozzáállást” – kommentálta a lista eredményét Jeff Makarewicz, a Toyota Motor North America Research & Development alelnöke.
A Toyota több területen párhuzamosan folytat kutatásokat, melyek célja az emberek mobilitásának növelése, beleértve és kiemelten kezelve azokat is, akiknek ilyen téren korlátozásokkal kell együtt élniük – időseket, betegeket, fogyatékkal élőket. A cég már most is nagy erőket mozgósít az autonóm gépkocsik fejlesztésére, a gépkocsik hálózatba kapcsolásának (V2V) technológiájára, valamint a vezetőt a biztonságos közlekedésben segítő, mesterséges intelligenciát használó rendszerekre. Ugyanakkor a Toyota elkezdte a háztartási robotok újabb generációjának fejlesztését is, amelyek segítenek az idős és beteg embereknek a mindennapi otthoni életben.

A Toyota kutatásainak továbbra is rendkívül fontos területe az alternatív meghajtás.

A hybrid hajtású gépkocsit elsőként piacra dobó cég tüzelőanyag-cellás autókat, elektromos autókat és plug-in hybrideket fejleszt, mindeközben folyamatosan tökéletesíti technológiai „névjegyét” – a full hybrid meghajtást, amely nem igényel külső forrásból való akkumulátor-töltést, ennek ellenére lehetővé teszi önmagában az elektromos hajtás használatát, városi közlekedés esetén akár az utazás idejének 70 százalékában is.
A városi közlekedés hatékonyabbá tétele és a légszennyezés csökkentése érdekében a Toyota bevezette a piacra a hidrogén meghajtású városi autóbuszokat, valamint kidolgozott egy komplex városi közlekedési rendszert, amelyben az autóbuszok, a vonatok és a metró komplex hálózatait i-Roadok egészítik ki – ezek keskeny és rendkívül fordulékony, percalapon bérelhető járművek. Az ehhez kapcsolódó Ha:mo alkalmazás lehetővé teszi a városi közlekedés optimális módjának megtervezését a tömegközlekedés használatával, valamint az i-Road megrendelését, amely lehetővé teszi a végcél gyors elérését a megállóból vagy az állomásról.