A vizet, a jégkrémet és az árnyékot keresték pénteken leginkább a Forma-1 szurkolók
A Forma-1-es Magyar Nagydíj első, pénteki napján tomboló hőségnek leginkább a jégkrémárusok örültek a mogyoródi versenypályán.
A Hungaroring főlelátóján már a nyitónapon is rengetegen voltak: az elitsorozat két szabadedzése közötti szünetet kihasználva a drukkerek vagy árnyékot keresve próbáltak meg hűsölni, vagy a jégkrémes standok előtt álltak sorba. Népszerű volt az ingyenes vízvételi lehetőség is, a csapoknál is kígyózó sorokban, de türelmesen várakoztak az emberek.
A drukkerek viselete alapján a legnagyobb létszámmal a Ferrari és a Red Bull szurkolótábora képviselteti magát Mogyoródon, de utóbbiak esetében nehéz megtippelni, pontosan mennyien is vannak, ugyanis az energiaitalgyártó-cég hagyományos kék, piros és sárga színei helyett sokan inkább a vb-címvédő Max Verstappent támogató, holland narancssárgába öltöztek.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta, pénteken nyolcvan százalékos létszámot várnak, és a lelátó képe alapján a várakozástól nem is maradt el jelentősen a résztvevők száma. A szurkolók körében nagy népszerűségnek örvendtek a Forma-1 hivatalos termékeit árusító sátrak is, közülük többe – főleg a Red Bull-, valamint a Mercedes-relikviákat kínálókba – csak több percnyi várakozás után lehetett bejutni.
Látszatra a drukkerek döntő többsége jól viselte a nagy meleget, a legtöbben sapkával, ernyővel, vagy – a férfiak közül sokan – félmeztelenre vetkőzve “védekeztek” a hőség ellen. A lelátónál a sok külföldi szó közé magyar hang is bőven vegyült, a nem reprezentatív mintavétel alapján sok hazai szurkoló is kilátogatott már a versenyhétvége első napjára.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombaton esni fog az eső Mogyoródon, így nagy kérdés, pontosan milyen időjárási körülmények várják majd a pilótákat.
A 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj második szabadedzése 17 órakor kezdődött, az időmérő edzést szombaton 16 órától, a futamot vasárnap 15 órától rendezik.