A vizsgált gépjárművek 90 százaléka megfelel a környezetvédelmi előírásoknak

    A vizsgált gépjárművek körülbelül 90 százaléka megfelelt a környezetvédelmi előírásoknak – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

    Az államtitkár elmondta, hogy négy városban – Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben – vizsgálták a gépjárművek károsanyag-kibocsátását.


    A tavalyi méréshez képest 7 százalékkal javult a helyzet, de ez még mindig elmarad az eddigi legjobb, 2011-es állapottól – tette hozzá.


    Az államtitkár szerint tovább kell dolgozni a szabályrendszer szigorításán, folytatni kell az ellenőrzéseket és a szemléletformáló akciókat.


    Szólt arról is, a hazai gépjárműállomány átlagéletkora még mindig magasabb, mint Nyugat-Európában, de egy idős autót is karban lehet tartani úgy, hogy megfeleljen a szabályoknak.