A Volkswagent is érinti a győri sztrájk

Mint arról korábban már beszámoltunk, legalább szerdáig szünetel a termelés az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban a győri motorgyár dolgozóinak sztrájkja miatt – mondta a német autógyártó társaság egy szóvivője hétfőn az MTI-nek.

    A szóvivő elmondta: korábban úgy tervezték, hogy csak hétfőn és kedden állítják le a termelést az ingolstadti üzemben, de végül szerdára is szünetet kellett elrendelni.
    

Több ezer járművet nem tudnak legyártani, mert hiányoznak hozzájuk a Győrben készülő motorok. Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhat újra a termelés. Folyamatosan értékelik a helyzetet, napról-napra megvizsgálják, hogy lehet-e már folytatni a munkát – mondta a szóvivő.
  

  Az Audi másik németországi üzeme, a neckarsulmi gyár nem állt le, szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez. A hét második felétől ott is vizsgálni kell majd a gyártás folytatásának feltételeit.
  

  Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy miként lehet behozni a lemaradást, a sztrájk miatti bevételkiesést és egyéb költségeket pedig csak annak végeztével lehet kiszámítani – mondta a szóvivő.
  

  Győrben nemcsak Audi, hanem Volkswagen márkájú járművekbe is készítenek motorokat, a győri Audi-telephely a legnagyobb motorgyártó üzem a számos márkát egyesítő Volkswagen (VW) konszernen belül.
  

  Ezzel kapcsolatban a VW egy szóvivője az MTI-nek elmondta, megtették az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a sztrájk a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a termelést. Így a Volkswagen márkájú járműveket gyártó üzemekben nincs is fennakadás a győri sztrájk miatt.
  

  A VW a világ legnagyobb gépjárműgyártója, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen és az Audi mellett a a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.
  

  Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) felhívására a győri Audi-gyár dolgozói múlt hét csütörtökön léptek sztrájkba, amely a tervek szerint egy hétig tart. A szakszervezet legfőbb követelése 18 százalékos béremelés az idei évre, illetve a többi közép- és kelet-európai üzemhez hasonló bérezést szeretnének. Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt.
  

  Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.