Akio Toyoda a életútján keresztül mutatja be az alapokhoz való visszatérés fontosságát
III. Egy válságban lévő vállalat átvétele
III.1 Az elnökség átvétele a Toyota veszteségével
„Abban az időben, amikor én a Nürburgringen versenyeztem, a Toyota minden évben új globális értékesítési rekordokat állított fel, az amerikai növekedésnek köszönhetően. Ahogy megelőztük a GM-et, és a világ legnagyobb volumenű autógyártójává váltunk, számos cikk és más kiadvány dicsérte a Toyotát. Igazán élveztük a fénykorunkat. Mindenki azt hitte, hogy ez a lendület örökké tart majd. Aztán jött a globális pénzügyi válság. A válság a GM-et csődbe juttatta. Hasonlóképpen, a Toyota azonnal több mint 2 billió jen veszteséget termel, és a vállalat történetében először került mínuszba, éppen akkor, amikor én lettem az elnök. Bizonyítanom kellett, mivel a vállalaton belül és kívül is azt várták, hogy elszóljam magam és kilépjek, és azt gondolták: ’Kizárt, hogy ez a harmadik generációs hercegprímás túl tudjon jutni egy ilyen válságon.’ Úgy érzem, én voltam az az elnök, akit senki sem akart. Ennek ellenére pihenés nélkül dolgoztam, kétségbeesetten kapkodtam a genba körül, hogy valahogyan újjáépítsem a vállalatot. Továbbra is csak egy dolgot mondtam a Toyota munkatársaimnak: ’Csináljunk egyre jobb autókat’. És továbbra is kockára tettem a saját életemet a volán mögött, mint tesztvezető. Megmutattam az embereknek, hogy soha nem hagyom abba a munkát, és hogy a saját életemet is kockáztatom az autók fejlesztéséért – nem tudtam más módot elképzelni arra, hogy a Toyota talpra álljon.”
III. 2. A nyilvános meghallgatások
„A fellendülés közepette a Toyotát egy olyan válság érte, amely még nagyobb veszélyt jelentett a vállalat túlélésére: egy globális méretű visszahívási probléma. Mivel a Toyotába vetett bizalom megroppant, utóvédként elutaztam az amerikai nyilvános meghallgatásokra. Visszatekintve, ez majdnem olyan volt, mintha a busz alá dobtam volna magam. Úgy éreztem, hogy mind a vállalatom, mind az országom elhagyott. Ismét úgy éreztem, mintha azt mondták volna, hogy nem vagyok alkalmas a feladatra. Minden oldalról összezavarodva rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy közvetítem a Toyota őszinteségét. Őszintén elfogadtam a kritikát, hogy a válaszunk lassú vagy nem megfelelő volt, és bocsánatot kértem. Ugyanakkor kitartóan harcolnék a hazugsággal, eltitkolással vagy megtévesztéssel kapcsolatos alaptalan vádak ellen. Megmutatnám az igazi Toyotát, nem csak a kongresszusban ülőknek, hanem sok embernek azon kívül is. Tetteimmel segítenék megvédeni a Toyota partnereit, és megmutatnám a következő elnöknek, mit jelent a felelősségvállalás. Amikor elhatároztam, hogy ezt megteszem, még mindig élénken emlékszem arra az örömre és boldogságra, amit az az érzés keltett bennem, hogy a vállalathoz való csatlakozásom óta először szolgálhatom a Toyotát. Amikor szembesültem a visszahívási problémával, ígéretet tettem a világ népének: nem fogok elmenekülni, hazudni vagy elferdíteni az igazságot. Ezt az ígéretet a genba kollégáimnak köszönhetően tudtam megtenni. A Toyota központjában mérnökeink éjjel-nappal dolgoztak, megismételték a vezetési teszteket, és kimerítően kutatták az igazságot. Az igazságnál nincs hatalmasabb dolog. Meggyőződésem, hogy ez a genbánkban élő TPS mentalitás mentette meg a Toyotát és engem is. És miután kockára tettem magam, hogy megvédjem a kollégáimat, valójában én voltam az, akit megvédtek. Amikor erre rájöttem, könnyek szöktek a szemembe. Egy későbbi közgyűlésen az egyik részvényes megjegyezte, hogy „egy elnöknek nem szabad megmutatnia a könnyeit”, de abban a pillanatban semmit sem tehettem volna, hogy visszatartsam a könnyeket.”
