Az átlátszó Bosch okosszemüveg egész nap használható

A Bosch Sensortec a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai szakkiállításon (CES) mutatja be az okosszemüvegek számára fejlesztett Light Drive optikai rendszert.

A Bosch Smartglasses Light Drive modul egyetlen forrásból származó, mindent tartalmazó egység, amely MEMS (mikro-elektromechanikai rendszer) -alapú tükrökből, optikai elemekből, érzékelőkből és fedélzeti feldolgozó-egységből áll. Az integrált megoldás tiszta vizuális élményt kínál világos képekkel, amelyek még közvetlen napsütésben is jól láthatók.

A Bosch Light Drive technológia révén az okosszemüveg egész napos viselhető, a teljes átlátszóság érzetét nyújtja, mások számára alig észrevehető. Nincs látható képernyő vagy beépített kamera, ami eddig elrettentették a használókat az okosszemüvegektől. Kis méretének köszönhetően a formatervezők fantáziája is szárnyalhat: az új rendszer minden eddiginél kisebb, könnyebb és stílusosabb okosszemüveg-formában jeleníthető meg. A kisebb méret fontos azoknak is, akik látáskorrekció miatt viselnek szemüveget, hiszen tíz emberből hat mindennap hord valamilyen korrekciós lencsét1.

„A Smartglasses Light Drive rendszer a ma elérhető legkisebb és legkönnyebb termék a világon, éppen ezért szinte bármilyen hagyományos szemüveget okosszemüveggé alakíthat – mondja dr. Stefan Finkbeiner, a Bosch Sensortec ügyvezető igazgatója. – Az okosszemüvegek javíthatják a közlekedésbiztonságot azzal, hogy megszüntetik az okostelefonok figyelemelterelő használatát, mérsékelhetik az használók ösztönös mozdulatait, hogy állandóan mobileszközeikre pillantsanak az értesítések és üzenetek miatt.”

A Bosch Sensortec innovatív Smartglasses Light Drive mindig idejében jeleníti meg a szükséges információkat, minimális formában. Ideális az olyan alkalmazásokhoz, mint a navigáció, a telefonhívások és az értesítések, így többi között az ébresztőhöz, a naptárbejegyzés emlékeztetőihez és az üzenetküldő szolgáltatásokhoz, például a WhatsApp és a WeChat programokhoz. Segítségével különösen kényelmesen kezelhetők a mindennapi, jegyzetalapú információk, például a feladatok, bevásárlólisták.

Mostanáig ezek az alkalmazások főként a fizikai képernyővel ellátott eszközökre (okostelefonok, okosórák) korlátozódtak. Az okosszemüvegek minimálisra csökkentik az okostelefonok kényszeres nézegetését, növelik a járművezetők biztonságát a kéz használatát nem kívánó, átlátszó, a látómezőbe vetített navigációs utasításokkal. Az új technológia további alkalmazások és információk elérésére is alkalmas lesz – állítják a fejlesztők.

A Bosch Smartglasses Light Drive modulban található mikro-elektromechanikai rendszerre (MEMS) épülő fényszkenner letapogatja az okosszemüveg üvegébe ágyazott holografikus optikai elemet (holographic element, HOE). Ez a HOE a fénysugarat az emberi retina felületére irányítja, és így vetíti ki a mindig fókuszban lévő képet.

Ezzel a technológiával biztonságosan megtekinthető csaknem bármilyen adat például egy okostelefonról, amelynek információit kényelmes pozícióban jeleníti meg az eszköz. A kivetített nagy felbontású kép éles, világos, csak a viselő számára látszódik, ám az adaptív fényerőnek köszönhetően még közvetlen napsütésben is tisztán látható.

A Bosch Light Drive technológia illeszkedik az ívelt és a korrekciós lencsékhez is, így ez az új eszköz hasznos a szemüvegesek számára is. Nagy előnye, hogy egész napos optikai átlátszóságot kínál minimális szórtfény-érzékenységgel. Ez azt jelenti, hogy a kilátás mindig kristálytiszta és nincs többé zavaró belső tükröződés.

Az új, mindent tartalmazó, vagyis kulcsrakész Light Drive rendszer a legkisebb a piacon elérhető hasonló rendszerek közül és a meglévő megoldásoknál harmadával vékonyabb: 47-75 milliméter hosszú, 5-10 milliméter magas és 8 milliméter széles, tömege nem egészen 10 gramm. Kitűnő megoldás a szemüveggyártóknak: csökkenthetik a szemüvegkeret szélességét, ráadásul szépen formálható.

A Bosch Sensortec kulcsrakész megoldásként kínálja a Light Drive rendszert. Házon belül tervezték és fejlesztették, hogy így szavatolják a folyamatosan jó minőséget, a megbízhatóságot és a teljesítményt, reagálva a használók termékmódosítási igényeire. A Bosch Smartglasses Light Drive megoldást jövőre már sorozatban gyártják.

1Reference: „How Many People in the World Wear Glasses?” (A világban hány ember visel szemüveget?)

Jan-Willem Bruggink (2013): „More than 6 in 10 people wear glasses or contact lenses” (Tízből hatnál több ember hord szemüveget vagy kontaktlencsét)


YouTube: az okosszemüveg-megoldás működés közben.