Autót elütő szarvas, úton üldögélő vaddisznó

Rendszerint megugrik a vadgázolások száma ősszel. Szeptembertől a bőgés hetei alatt különösen kiszámíthatatlanok a szarvasok, ugyanakkor a túlszaporodott vaddisznók is sok meglepetést szereznek.

Augusztusban ugyan felhívtuk a figyelmet az óvatos vezetésre, egyúttal megírtuk, mi a teendő vadgázolás esetén, szeptember végén azonban olyan balesetek történtek, amire nem igazán lehet felkészülni.

Itt van például ez az autó, amelyet egy szarvastehén intézett el Szombathely közelében.

vadgazolas2_m.jpg

Ez a kombi egy hajnalon, még sötétben az osztrák határ felé tartott a 89-es főúton, amikor egy szarvas rohant bele az autó oldalába, a vezetőoldali ajtónál. Az állat betörte a vezető oldali ablakot, a feje rácsapódott a szélvédőre, a hátsó része pedig a kocsi hátulját törte össze. Az autó vezetője elmondta, hogy nyugodt tempóban vezetett, de így sem látott semmit a szarvasból az ütközésig.

Nem sokkal később, ettől a helytől 200 méternyire, ugyancsak Ausztria felé menet egy Transporter vezetője észrevette a szarvas által megrongált, és elakadásjelzővel álló kombit. Szerencsére lassított, amikor egy termetes szarvas lépett a jármű elé. A sofőr fékezett, balra rántotta a kormányt, így éppen elkerülte az ütközést a vaddal, azonban az árokban kötött ki.

Néhány nappal korábban, egy éjjel a forgalmi sáv közepén üldögélő vaddisznóba rohant bele egy Szombathely felől érkező SEAT. Az autó vezetője fékezett, de nem rántotta félre a kormányt, így nem ütközött szemből érkező járműnek, és árokba sem csapódott. A vadat viszont elütötte.

vadgazolas4_m.jpg

A kimúlt vaddisznót az érintett vadásztársaság vadásza elszállította. A sofőr és hozzá kiérkező hozzátartozója aggódott, hogy megbírságolják-e, illetve, hogy a vaddisznót ki kell fizetni a vadásztársaságnak. De egyikre sem került sor.