Az AutoWallis április 30-ra hívta össze éves közgyűlését

    Az AutoWallis Nyrt. április 30-ra hívja össze éves rendes közgyűlését, a rendezvényt azonban kizárólag akkor tartják meg, ha arra az érvényben lévő járványügyi előírások erre lehetőséget adnak – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

    A közgyűlés napirendi pontjai között szerepel egyebek között az igazgatóság jelentése a társaság 2019. évi üzleti tevékenységéről, vagyoni helyzetéről, valamint a tavalyi évi IFRS szerinti éves beszámolók elfogadása, illetve döntés az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalék megállapításáról.


    A meghívó szerint a közgyűlésen döntenek még az alapszabálymódosításokról is, valamint  véleménynyilvánító szavazást tartanak a társaság javadalmazási politikájának elfogadásáról.


    Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír ára hétfőn 1,74 százalékkal 70 forintra nőtt, éves minimuma 51,2, éves maximuma 158 forint volt.