Az Európai Unió támogatásával bővül a repülőtér e-töltő infrastruktúrája

A Budapest Airport fenntarthatósági stratégiájának kiemelten fontos pillére az e-mobilitás, ezért a repülőtér-üzemeltető évek óta kiemelt hangsúlyt fektet az elektromos autóflotta bővítésére és az e-töltőhálózat kiépítésére, a légikikötő kerítésén belül és kívül egyaránt. A Budapest Airport 2022-ben pályázott Net Zero Airport elnevezésű projektjével az Európai Unió CEF 2 Transport – Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás és 102 töltőpont telepítéséről szóló támogatási szerződést. A töltőket a repülőtér kerítésén belül telepítik, azokat a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járműveken felül a légikikötőben tevékenykedő partnercégek is igénybe vehetik.

A Budapest Airport maximálisan elkötelezett a működéséből eredő kibocsátások csökkentése mellett, és 2021-ben elsődleges célként fogalmazta meg, hogy korábbi vállalásánál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re eléri a nettó zéró kibocsátást, amelyet az úgynevezett zéró karbon ütemterv mentén valósít meg. Ennek elérésében egyebek mellett szerepet játszik az e-mobilitás repülőtéri fejlesztése is.

A repülőtér-üzemeltető elektromos töltőinfrastruktúrájának jelentős fejlesztése céljából még 2021 végén felkerült a magyar kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből megvalósítandó projektjeinek listájára, amelynek keretében összesen 1,3 milliárd forintból (közel 3,2 millió euróból) új e-töltőket létesíthet a földi kiszolgálók, a repülőtéri kiszolgáló járművek és a partnerek repülőtéri járművei számára. A 2025. augusztus 31-ig, három ütemben megvalósuló fejlesztés keretében 102 új e-töltőpontot telepítenek a repülőtér területén belül, amelyet a Budapest Airport fele részben saját költségvetésből, fele részben pedig Európai Uniós forrásból valósít meg. Az Európai Uniós támogatás mértéke közel 650 millió forint (pontosan 1 594 250 euró), amely a 83 töltőállomás kivitelezésének felét fedezi. A fejlesztés másik felét a Budapest Airport önerőből valósítja meg.

A projekt keretében kiépített infrastruktúra a repülőgépkiszolgálási folyamat számos pontját támogatja majd: a fedélzeti étkeztetést biztosító teherautók, vízszállító és mosdókezelő járművek, poggyászkezelő autók és egyéb légi rakománykezelő járművek, az előtéri utasszállító buszok, peronlépcsők és vontatójárművek töltését is biztosítani tudja.

A Budapest Airport évek óta folyamatosan fejleszti az elektromos járművek töltő infrastruktúráját, és partnervállalatait is folyamatosan ösztönzi az e-mobilitás fejlesztésére. A közelmúltban összesen 134 földi kiszolgáló jármű, illetve 24 flotta- és menedzserautó cseréje valósult meg hagyományos meghajtásúról elektromos meghajtású vagy hibrid modellre, amellyel összesen évi 412 000 liter üzemanyag és megközelítőleg 1 080 tonna szén-dioxid kibocsátás takarítható meg. A Budapest Airport eddig 66 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 35 a légi oldalon, míg 31 darab a repülőtér földi oldalán található. A Budapest Airport a repülőtéri fuvarozással, személyszállítással foglalkozó partnerek részére további 35 elektromos töltőpont kiépítésében segédkezett a repülőtér területén. A Főtaxi, a Budapest Airport szerződött partnere szintén kiemelten kezeli az e-mobilitás előmozdítását, és flottájának 30%-át már elektromos vagy hibrid járművekre cserélte. A Főtaxi repülőtéri pufferparkolójában már hat ultragyors elektromos töltőpont működik, amelyek száma 2025 végéig várhatóan 26 töltőponttal bővül.

A Budapest Airport a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve tudja csökkenteni, ezért még 2015-ben életre hívta a Greenairport programot. A kezdeményezésben résztvevő több mint 40 partner célja, hogy a légikikötő és az ott tevékenykedő szervezetek kölcsönösen együttműködve segítsék egymást a saját karbonlábnyomuk és működésük környezetre gyakorolt általános hatásának csökkentésében. A programnak köszönhetően folyamatos az energiahatékonyság-javulás, elektromos járművekre, eszközökre való átállás, növekszik a hulladék újrahasznosítási aránya, a felelős vízfogyasztás, adott a zöld energia felhasználás lehetősége, valamint növekszik a közös digitalizációs projektek száma is. A vállalat 2022-ben készítette el első Fenntarthatósági riportját a 2021-es évre vonatkozóan, melyben beszámol többek között a fogyasztási és kibocsátási eredményeiről.

A Net Zero Airport projekt részletei:

  • A projekt kezdete: 2022. szeptember 1.
  • A projekt vége: 2025. augusztus 31.
  • A projekt időtartama: 36 hónap
  • A projekt teljes költségvetése: 3 188 500 euró
  • A támogatás összege: 1 594 250 euró (50%)
  • A projekt száma: 101079112
  • A projekt neve: Net Zero Airport
  • A projekt rövidítése: 21-HU-TC-NEAT
  • Pályázati kiírás: CEF-T-2021-AFIFCOEN
  • Téma: CEF-T-2021-AFIFCOEN-WORKS-ZE
  • Intézkedés típusa: CEF infrastrukturális projektek
  • Támogatást biztosító hatóság: Európai Éghajlat-, Infrastruktúra- és Környezetvédelmi Végrehajtó Ügynökség (CINEA)
https://miazablogger.hu/hosi-halotta-nyilvanitanak-a-megolt-korzeti-megbizottat/