• Egyéb

Az idei álom megérkezett – íme az új Honda Forza 300

A modellfrissítés főbb elemei: Újjászületett a Honda Forza 300, a könnyű, kompakt és sportos megjelenésű robogó immáron motorosan állítható légterelővel, LED-lámpákkal és extraként rendelhető, automatikusan záródó, 45 literes hátsó dobozzal száll harcba a vevők kegyeiért. A Honda robogói közül elsőként a Forza 300-on alkalmazzák a cég saját fejlesztésű kipörgésgátlóját, a HSTC-t, illetve az idei változaton már intelligens műszeregységről olvashatók le a legfontosabb adatok.

Bevezetés

A Forza már jó ideje a Honda kínálatának meghatározó tagja. Ez a prémiumkategóriás, középméretű robogó az ezredfordulón jelent meg, s parádés helykínálatával, kiemelkedő vezetési élményével, valamint az innovatív kombinált fékrendszerrel új mérce lett a kategóriában. Nem csoda, hogy Európában egy csapásra népszerűvé vált, és sokoldalúságának köszönhetően nap, mint nap megkönnyítette a közlekedők életét.

Azóta számtalan alkalommal módosították, tökéletesítették a típust, de alapvető erényei nem változtak – továbbra is sportos, ugyanakkor hosszabb utakra tökéletesen alkalmas robogóként tündököl. A fejlesztések nyomán 2004-ben megkapta (2005-ös modell) a Honda S MATIC névre keresztelt, elektronikus vezérlésű CVT-erőátvitelt, a tolvajok dolgát megnehezítő okoskulcsot, a poggyásztér átalakítása után már két zárt sisak fért el a nyereg alatt, míg a PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően fogyasztása még tovább csökkent.

Egy évvel később a biztonságot és a kényelmet fokozó felszerelésekkel gazdagodott a modell, megjelent a beépített audiorendszer, továbbfejlesztették az S MATIC erőátvitelt, míg a lassításról ABS-szel társított kombinált fékrendszer gondoskodott. Legutóbb 2016-ban módosítottak a konstrukción, ekkor alapjaiban változott az üléshelyzet, ezáltal a Forza 300 két személy számára is ideális utazómotorrá érett, mely városban és autópályán egyaránt helytáll.

2018-ban egy minden ízében új Forza 300-at üdvözölhetünk, ami a rendkívül sikeres testvérmodell, az Európában három év alatt harmincezer példányban eladott Forza 125 mellé sorakozik fel. A nemrég leleplezett háromszázas továbbra is valódi GT-motor, ám még könnyebb, egyszersmind sportosabb, mint felmenői, és intelligens megoldások egész tárházát vonultatja fel.

https://www.youtube.com/watch?v=QaNcFoF0ViI&feature=youtu.be

Rövid áttekintés

A 2018-as Forza 300 már első ránézésre felismerhető, ugyanis sokkal modernebb, sportosabb megjelenésű elődjénél, ami főként abból fakad, hogy átdolgozott burkolata egy kompaktabb felépítésű, karcsúbb és rövidebb motort rejt. Csökkent a tengelytáv és keskenyebb lett az idomzat, a magasabb nyeregnek köszönhetően pedig könnyebben észrevehető a Forza vezetője, aki a módosítás következtében még egyszerűbben áttekintheti a forgalmat. A mérnökök – a váz módosításával – 12 kg-s súlycsökkenést értek el, így nőtt a végsebesség és javult a gyorsulás, illetve még tovább csökkent a fogyasztás.

Tökéletes időjárás-védelmet nyújt az immáron motorosan állítható légterelő, s szintén fontos újdonság, hogy megjelent a biztonságos gyorsítást szavatoló, saját fejlesztésű kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control – HSTC), amit a kormányon elhelyezett gombbal vezérelhet a pilóta.

Hasznos funkciókkal gazdagodott a továbbfejlesztett, analóg órákból és digitális kijelzőből álló műszeregység, illetve szót érdemel, hogy az idei Forzán már az összes lámpatest LED izzókat rejt. Praktikus megoldás, hogy az okoskulcs a – robogóhoz extraként rendelhető – 45 literes hátsó doboz nyitását-zárását is vezérli.