• Egyéb

Az új Opel Combót választották 2019 Év Kishaszonjárművének

  • A Haszonjármű IAA alkalmával vette át az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller, a becses díjat
  • Az IVOTY-zsűri 25 európai ország szakújságíróiból áll
  • Korábbi győztesek: Astra Van 1999 és Vivaro 2002

Van othe Year (IVOTY) 2019 lett az új Opel Combo Cargo – ez a legbecsesebb kitüntetés, amelyet könnyű haszonjármű kaphat. A 25 európai szakújságíróból álló zsűri egyértelműen, 127 pontot adva döntött az új, magas tetejű kombi mellett, amely jócskán megelőzte a második helyezett Mercedes Sprintert (92 pont). A kivételesen magas fokú menetkényelem éppúgy sok pontot ért, mint az innovatív asszisztensek sora és az új típus gazdaságossága, és így az új Comboval már harmadszor került az IVOTY díj Rüsselsheimbe. Korábban, 1999-ben az Astra Van,  2002-ben pedig az Opel Vivaro volt az Év Kishaszonjárműve. A mostani kitüntetést együtt nyerték a testvértípusok, a Citroën Berlingo, a Peugeot Partner, az Opel Combo és a Vauxhall Combo. A négy járművet munkamegosztással tervezték a PSA csoport tagjai, az egyes márkák és piacok igényeire optimalizálva. A díjat ma adták át Hannoverben, a Haszonjármű IAA alkalmával. Michael Lohscheller vezérigazgató az IVOTY ír elnökének, Jarlath Sweeney-nek a kezéből vette át a kitüntetést.

„Nagyon büszkék vagyunk erre a díjra. Győzelmünk megmutatja, milyen lehetőségek nyílnak meg az Opel előtt a PSA csoportban. A Combóval erélyesen támadunk az áruszállítók C-szegmensében – ahol eddig alulreprezentáltak voltunk. A könnyű haszonjárművek piacán nagy az Opel növekedési potenciálja. Ehhez járul, hogy a PSA csoport Rüsselsheimre osztotta egy új könnyű haszonjármű-platform kifejlesztését“, mondta az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller, a hannoveri díjátadón.

Az IVOTY-zsűri nagyra értékelte az Opel Combo és testvértípusai képességeit. Véleményük szerint: „a mérnököknek és a formatervezőknek először sikerült a könnyű haszonjárművek történetében egy olyan közös fejlesztés, amely szinte kompromisszumok nélkül őrzi meg az egyes márkák identitását és erényeit. A PSA csoport négy járműve újradefiniálja a modern magas tetős kombik teljes szegmensét. A friss dizájn, a jó helykihasználás és a kivitelezés minősége a kompakt személyautók nívóján áll, akárcsak a menetkényelem.“

Méltatta a zsűri az Opel Combo sokféle asszisztensrendszerét, mint az érzékelős túlterhelés-védelmet, és az utasoldali külső tükör kamerájának köszönhető példás körkilátást, amely gyakorlatilag kiküszöböli a holtteret. Elismerést aratott a Combo Cargo szintén új, érzékelő-alapú oldalvédelme is. A szakújságírók összefoglaló véleménye: „A PSA csoport kvartettje mindenben meggyőző. Igazi újdonságokat vezettek be, korszerűek, komfortosak, és tele vannak a legújabb biztonságtechnikával. Tömören: itt az áruszállítók új etalonja!“

Extra-hatékony áruszállító

Az új Opel Combo Cargo a Haszonjárműves IAA kiállításon Hannoverben ünnepli világpremierjét. A magas tetős kombit iparosok és kereskedők extra-hatékony áruszállítójának tervezték – személyautós standard szerint. Ennek köszönhetően tartalmaz a szegmensben utolérhetetlen 21-féle asszisztensrendszert, és kínál különösen csekély üzemköltséget, a teljesen új platform, a példás ár-érték arány és a remek helykihasználás jóvoltából.

Az újdonság máris megrendelhető (Combo Life Selection L1H1 1.2 benzin 110LE MT6  benzines kedvezményes induló ára bruttó 4 990 000 Ft,  a Combo Cargo Selection L1H1 1.5 dízel 75LE MT5 kedvezményes ára nettó 3 560 000 Ft). A Combo Cargo már a piaci bevezetés elején sokféle változatban áll rendelkezésre, köztük a 4,40 méteres rövid kivitel, a 4,75 méteres Cargo XL, valamint a tágas duplafülkés jármű, öt ülőhellyel és szériában két tolóajtóval. Az új kompakt Opel áruszállító 4,4 köbmétert elérő raktere felülmúlja legtöbb vetélytársáét. Teherbírása (vezető nélkül) eléri az 1000 kilogrammot, és akár 3440 milliméter hosszú eszközöket, anyagokat lehet berakni. Ügyes kialakítású padlója elég széles a kerékdobok között két euro-raklap elhelyezéséhez – még a rövid tengelytávú Combo Cargóban is.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/09/19/tagas-aruszallito-kompakt-meretekkel-es-csucstechnikaval/