• Egyéb

Befejezte TDI V-motorjai vizsgálatát az Audi

Fontos mérföldkőhöz érkezett az AUDI AG a dízel témakör feldolgozásának útján: a korábban bejelentetteknek megfelelően az összes TDI V-motorját érintő belső műszaki vizsgálata lezárultával a vállalat tájékoztatta az illetékes hatóságként eljáró német Szövetségi Közlekedési Hivatalt (Kraftfahrt-Bundesamt; KBA) a legfontosabb eredményekről, a részleteket az elkövetkező hetek során vitatják meg. Ma a harmadik generációs V6-os TDI-motorokkal szerelt aktuális modellek álltak a középpontban. A legfrissebb belső elemzések az új felsőkategóriás Audi A8, Audi A7 Sportback, Audi A6 és A6 Avant, valamint Audi Q8 modelleknél nem találtak problémát. A vállalat 2016 óta mintegy 700 változatot vizsgált meg részletesen.

 

„Számomra feltétlenül ügyfeleink állnak a középpontban” – hangsúlyozta Abraham Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának ideiglenes elnöke, egyben az igazgatótanács az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. Jelentős előrelépést értünk el műszaki vizsgálatunk során, s széleskörű, minden részletre kiterjedő munkánk eredményeképpen végül rendelkezésre állnak a szükséges adatok. Szándékunk mindenképpen ez, hiszen a dízel témakör kapcsán sok ügyfelünket bizonytalanítottuk el, illetve okoztunk számukra csalódást.”

 

A széleskörű vizsgálat tárgyát a V6-os és V8-as TDI-motorok képezték, amelyeket az Audi közép- és felsőkategóriájú modelljeibe építenek. Összesen mintegy hatmillió, 2008 óta készült, Euro 5 és Euro 6 minősítésű gépkocsiról van szó, amelyeket Európában és más piacokon (az Amerikai Egyesült Államok és Kanada kivételével) szállítottak ki. Ennek során a 2 evo és a 3-as generációhoz tartozó, 2014 közepe óta megjelent vagy csupán az új WLTP-szabvány (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) alkalmazásának kezdetétől, azaz 2018. szeptember 1-jétől érkező összes erőforrást megvizsgálták a szakértők.

 

„A vizsgálatok a várakozásoknál komplexebbek lettek” – foglalta össze Bernd Martens, az Audi igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagja, aki a dízel témakört feldolgozó belső munkacsoportot vezeti: „Minden egyes dízelaggregát esetében a szoftverkódok mélyére kellett hatolnunk, hogy a menetprofil-határtartományokat is áttekinthessük. Komoly erőfeszítésekről van szó, amit az új Audi modelleken végzett alapfeladataik mellett teljesítettek fejlesztőink. A széleskörű elemzés során több mint 750 ezer oldalnyi dokumentációt vizsgáltak át motorfejlesztésünk munkatársai.”

 

A KBA eddig hét kötelező szoftverfrissítést rendelt el a vállalat számára a dízel témakör kapcsán, amelyek világszerte mintegy 240 ezer gépkocsit érintenek. A 2017 augusztusi dízel-csúcstalálkozó megállapodásának megfelelően 370 ezer TDI V-motorral szerelt autó számára az Audi a valós közúti károsanyag-kibocsátás javítását szolgáló önkéntes szoftverfrissítést kínál Németországban. A visszahívási program az Audi ügyfelei számára továbbra is költségmentes, és sem az üzemanyag-fogyasztásra, szén-dioxid-kibocsátásra, motorteljesítményre, maximális forgatónyomatékra és zajszintre, sem pedig a motor, illetve a kipufogógáz-utánkezelő rendszer tartósságára nem fejt ki negatív hatást.

 

Az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát nem érintik az Audi belső vizsgálatának ma bemutatott eredményei, a vállalat ugyanis Észak-Amerikában már egy lépéssel előrébb jár: az ott forgalmazott motorgenerációkra ötből négy esetben már rendelkezésre áll az illetékes hatóságoktól a megfelelő intézkedésekre vonatkozó jóváhagyás, amelyeket az érintett autók mintegy kétharmadán már el is végeztek.