Benyó tapasztalatot szerezne Portugáliában, de bízik a jó eredményben

    Elsősorban a tapasztalatszerzés a célja a pályafutása első ralikrossz Európa-bajnoki idényét teljesítő Benyó Máténak, a Korda Racing versenyzőjének a kontinensbajnokság portugáliai második fordulójában.

    A nyirádi szezonnyitón az Euro RX1 kategóriában döntős és végül ötödik versenyző a hétvégi viadalról az MTI-nek elmondta, a 17 pilótát felvonultató mezőny ugyanolyan erős lesz, mint Nyirádon.


    „Több ellenfelemmel ellentétben én még soha nem versenyeztem ezen a pályán, de a szimulátorozásnak és a belsőkamerás felvételek elemzésének köszönhetően felkészülten érkezünk a helyszínre” – nyilatkozta a Peugeot 208-assal induló Benyó, aki reméli, hogy gyorsan fel tudja majd venni a ritmust.


    „Szeretnék okosan versenyezni és a rutinos riválisoktól ellesni a lehető legtöbbet, aztán egy szép eredménnyel zárni. A nyirádi ötödik hellyel magasra tettük a lécet, most a pályaismeret hátránya miatt reálisan a középmezőnybe férhetünk oda, de taktikus versenyzéssel akár még előrébb is végezhetünk” – tette hozzá. Benyó úgy fogalmazott, jó lenne „egy újabb szép nemzetközi eredménnyel” meghálálni a csapatának a munkát, a szurkolóinak pedig a támogatást.


    Kiemelte, a portugáliai hétvégén a világbajnoki mezőnnyel együtt versenyeznek, így a legnagyobb sztárok – például Sebastian Loeb, vagy Johan Kristoffersson – is a helyszínen lesznek.


    „Szeretném élvezni a hétvége minden pillanatát, és magamba szívni azt a profizmust, ami az Európa- és világbajnokságot jellemzi” – mondta.


    A portugáliai versenyen Benyó mellett három magyar versenyző lesz érdekelt az Euro RX1 géposztályban, ugyanis Kárai Tamás, Koncseg Zoltán, valamint Mózer Attila is rajthoz áll. Az Euro RX3-ban két magyar indul, Szíjj Zsolt és Körmöczi Balázs.


    Az Európa-bajnokság mindkét kategóriájában szombaton és vasárnap délelőtt rendezik az előfutamokat, majd az elődöntőkre és a fináléra vasárnap délután kerül sor.