Bombák kiemelése miatt Budafok egy részét hatóságilag lezárják szombaton

Második világháborús bombák kiemelése és hatástalanítása miatt a Budafokon élők egy részének el kell hagynia otthonát szombaton; a hatósági zárás idejére a közúti és a vasúti közlekedést korlátozzák – közölte a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény szerint a Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelnek ki a Dunából, majd hatástalanítanak két, egyenként egytonnás robbanótestet. Az amerikai bombákat tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, XXII. és XXI. kerületek közötti szakaszán.
  

  A rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonságból kiürítteti a városrészt, valamint lezárja a 6-os számú főutat, és a Kelenföld-Érd és alsó-Tárnok közötti vasútvonalon is szüneteltetik majd a közlekedést.
  

  A kiürítendő területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki, valamint a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról és felügyeletéről is gondoskodik – írták.

    A mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállításának megkönnyítéséért a budafok-tétényi önkormányzat különbuszokat állít forgalomba.
 

   A bombák kiemelésének és hatástalanításának idejére, várhatóan szombat délelőtt 10 órától a 6-os számú főútnak a Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát lezárják.
  

  A közösségi közlekedési megállókban szombat reggel a buszjáratokra már csak felszállni lehet, várhatóan 10 órától pedig a területet elkerülik a tömegközlekedési eszközök, buszjáratok a hatósági zárás feloldásáig.
 

   A kiürítéssel érintett területen élők postaládáiba tájékoztatót juttat el a kerületi önkormányzat, részletes, naprakész információk a kormanyhivatal.hu oldalon olvashatók.
 

   A kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly októberben megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.

    A műveletet Budapest Főváros Védelmi Bizottságának koordinálása mellett a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrede, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a XXII. kerületi önkormányzat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV, a Fővárosi Csatornázási Művek és Budapest Főváros Kormányhivatala készítették elő – írták.