Budapesten és Veszprémben bővíti gyártókapacitását a Continental

A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon napról-napra jelentenek be újabb és újabb beruházásokat az ország valamennyi pontján – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a Continental Automotive Hungary Kft. beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján.

    Elmondta, a világ második legnagyobb autóipari beszállító vállalata, a Continental az újgenerációs járműelektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez új gépsorokat telepít Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint értékű beruházással, ezzel 4127 ember munkahelyét védik meg a két városban. A beruházáshoz a kormány 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást ad a cégnek.


    Szijjártó Péter szólt arról, az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, ezért fontos, hogy az ország Európa fellegvára lehessen a modern elektromobilitásra épülő autóipari korszakban is, ebben képvisel magas hozzáadott értéket a Continental összességében, és a most bejelentett beruházása is.


    A miniszter ismertette, hogy a német Continental három évtizede működik Magyarországon, jelenleg hét gyára, egy logisztikai és egy fejlesztő központja van itt. A cég magyarországi jelenléte hozzájárult a magyar autóipar növekedéséhez, amely a tíz évvel ezelőtti éves 4 ezer milliárd forint termelését meg tudta két és félszerezni, és tavaly az ágazat 9500 milliárd forint termelési értéket állított elő. A magyar autóipari versenyképességét mutatja, hogy a 19. legnagyobb autóipari export Magyarország nevéhez fűződik.


    Szijjártó Péter kiemelte, a Continental újabb magyarországi beruházása tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat. Utalt arra, hogy a magyar-német ipari kamara felmérése szerint az itteni német cégek 60 százaléka a következő egy évben üzleti helyzetének javulására számít, ami óriási dolog a világjárvány mostani időszakában.
    A külgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért folyó éles versenyben pedig komoly győzelem a Continental Automotive Hungary Kft. beruházása.


    A miniszter elmondta, a magyar kormány egyszerre kezeli a világjárvány gazdasági és egészségügyi aspektusait, olyan döntéseket hoz, amelyek egyszerre védik meg az emberek életét, egészségét, és közben biztosítják az ország, a gazdaság működőképességét.


    Kijelentette, a kormány nem a munkanélküliséget, hanem az azzal szembeni harcot finanszírozza, és ebben a vállalatok szövetségesek, a nehéz időszakban újabb fejlesztésekről hoznak döntéseket.


    Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy cégcsoportjuk 2013 óta stratégiai partnere a magyar kormánynak, így a koronavírus miatti világjárvány miatti nehéz időszakban is.
    Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idei év nehéz időszak a világ autóipara számára, mert a pandémia miatt jelentős árbevételkiesés lesz, és ebben a helyzetben is finanszírozni kell az ágazati átalakuláshoz szükséges jelentős ráfordításokat.


    D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester elmondta, a kormány és az önkormányzat támogatásai hozzájárulnak a kerület iparfejlődéséhez, a betelepülő cégek sikereihez.


    A Continentalt 1871-ben alapították, a vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. Tavaly a Continental 44,5 milliárd eurós forgalmat ért el, jelenleg a cégcsoport több mint 233 000 alkalmazottat foglalkoztat 59 országban.