C5 Aircross Plug-Ih Hybrid SUV világpremier

„INSPIRËD BY YOU ALL”

A Citroën 100 éve azon dolgozik, hogy az autózást mindenki számára elérhetővé tegye. 2020-ban az elektromos autó demokratizálása következik. A márka elektromos offenzívájának kezdetét az új „Inspirëd By You All” márkapozicionálás és a csúcstechnológiás zászlóshajó, az új C5 Aircross Hybrid SUV leleplezése jelzi. Az ë-komfort osztályú, csöndes városi plug-in hibrid autó (Silent Urban Vehicle) már egy kibővült termékpaletta előhírnöke: a nagy teljesítményű belső égésű motorok mellett tisztán elektromos és plug-in hibrid modellekkel gazdagodik a választék. Ezzel 2020-ban – hat elektromos változatban is forgalmazott modellje révén – a Citroën mindenki számára elérhetővé teszi alacsony kibocsátású járműveit. Mostantól minden újonnan bevezetett modell rendelkezik majd elektromos változattal is, ékes bizonyítékául annak, hogy a Citroën a felelős energetikai átállás elkötelezett híve, és hogy valamennyi szegmensben és piacon az ügyfelek használati szokásait maximálisan szem előtt tartó és minél szélesebb körben elérhető középkategóriás modellek forgalmazására törekszik.

A progresszív hidraulikus ütközőelemekkel (Progressive Hydraulic Cushions®) ellátott felfüggesztés, az Advanced Comfort ülések és a 20 vezetéssegítő rendszer jóvoltából a kényelem tekintetében már eddig is etalonnak számító C5 Aircross SUV-ot követő plug-in hibrid változat a Citroën Advanced Comfort® program egy újabb állomását testesíti meg:

o KOMPROMISSZUMOT NEM ISMERŐ TECHNOLÓGIA: az ügyfelek használati szokásaiból kiinduló meghajtás a napi ingázáshoz használt tisztán elektromos üzemmódban nulla CO2-kibocsátással (50 km1 hatótáv), hosszabb utak esetén pedig a benzinmotor biztosította korlátlan hatótávval.

o HANGTALAN MŰKÖDÉS: elektromos üzemmódban történő közlekedéskor tökéletes nyugalom és csend, teljesen zaj- és vibrációmentes működés (SUV = Silent Urban Vehicle).

o PRÉMIUM VEZETÉSI ÉLMÉNY: felvillanyozó teljesítmény a 180 lóerős PureTech benzinmotor, a 80 kW-os villanymotor és az ë-EAT8 automata váltó társításának köszönhetően, ami 225 LE összteljesítményt és 320 Nm azonnal rendelkezésre álló nyomatékot biztosít.

o ÖSZTÖNÖS HASZNÁLAT: intuitív, könnyen átlátható komplett rendszer, mely a vezetési módok automatikus kezelését, az egyszerű akkumulátortöltést és a csatlakoztatási szolgáltatásokat kínáló portált egyaránt magában foglalja.

Kivételes variálhatóságának köszönhetően az új C5 Aircross Hybrid SUV a piac legjobban alakítható szabadidő-autója: 3 teljes értékű, dönthető háttámlájú, összecsukható, sínen csúszó hátsó üléssel és Best in Class térfogatú csomagtartóval (460–600 l) rendelkezik.

Az elektromos üzemmódban 50 kmi hatótávval rendelkező, 39 g/kmi CO2-kibocsátású, 1,7 l/100 kmi (WLTP) fogyasztású új C5 Aircross Hybrid SUV egy újabb fontos állomás az alternatív energiákra való átállás folyamatában. A plug-in hibrid változatot csúcstechnológiás megoldások és versenyképes fenntartási költségek jellemzik.

Az új C5 Aircross Hybrid SUV – az eddig több mint 100 000 példányban eladott hagyományos változat mellett – Franciaországban, a Rennes-La Janais-i üzemben készül. Az első átadások 2020 első félévének végén várhatók. A C5 Aircross SUV plug-in hibrid változata az első hálózatról tölthető hibrid autó a Citroën stratégiai tervében (Core Model Strategy), melynek értelmében 2025-re a modellválaszték 100%-a rendelkezik majd elektromos változattal, és minden évben újabb elektromos autó kerül majd piacra.

A Citroën egyre bővülő elektromos kínálata a magánszemélyek és a cégek elvárásainak egyaránt megfelel, hiszen a környezetkímélő közlekedési megoldások és az alacsony fenntartási költség mindkét célcsoport számára egyformán fontos.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/01/08/a-citroen-a-98-brusszeli-autoszalonon/