Csaknem 50 százalékkal nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az év első kilenc hónapjában

    Az AutoWallis Csoport az év első három negyedévében 34 925 darab gépjárművet értékesített, ami 46,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

    Az erős teljesítmény elsősorban a jelentős nemzetközi jelenlétnek, valamint a csoport által képviselt márkák bővülésének köszönhető – írták, hozzátéve, hogy a növekedés a tavaly végrehajtott Renault Hungária felvásárlásnak köszönhetően még dinamikusabb.


    Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az AutoWallis már 22 márkát képvisel, és árbevételének több mint fele tartósan külföldről származik. Az értékesítés motorja továbbra is a nagykereskedelmi üzletág, de a kiskereskedelem területén is a piaci átlag feletti teljesítményt tudnak felmutatni.


    A nagykereskedelmi üzletágban az idei első három negyedévben 63,9 százalékkal, 27 466 darabra nőtt az AutoWallis értékesítése az előző év azonos időszakához képest. A növekedésből 7367 darab a Renault Hungária felvásárlásnak köszönhető, az akvizíció nélkül 19,9 százalékos volt a növekedés.


    A cég kiskereskedelmi üzletága az első kilenc hónapban 6014 új (+4,9 százalék) és 1445 darab használt (+3,5 százalék) gépjárművet értékesített. Hozzátettek, hogy ezzel az AutoWallis teljesítménye továbbra is jelentősen meghaladja a hazai új személyautó-piac 2,2 százalékos csökkenését.


    A rövidtávú gépjárműkölcsönzésben az AutoWallis által Magyarországon képviselt Sixt 5,8 százalékkal növelte a bérleti események számát. A Nelson Flottalízing Kft. év eleji, majd a Share Now-t Magyarországon üzemeltető Wallis Autómegosztó Zrt. idén augusztusi akvizíciójának köszönhetően a mobilitási szolgáltatások gépjármű flottamérete négy és félszeresére – 3915 autóra – emelkedett.


    Az AutoWallis csoport árbevétele az idei év első hat hónapjában 48 százalékkal, 194,342 milliárd forintra emelkedett, a nettó eredmény 7,530 milliárd forint lett, ami 84 százalékos emelkedés a bázis időszakhoz képest. Az első kilenc hónap pénzügyi eredményeit november végén közli a vállalat.     


    Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papírok legutóbbi záróára 117 forint volt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 86,6 forint, a legmagasabb 124,5 forint volt.