• Egyéb

Családi házba csapódott egy kamion Albertirsán

Családi házba csapódott egy ásványvizet szállító kamion csütörtök este Albertirsán, a sofőr megsérült – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

    Az épületben lakó két idős ember éppen vacsorázott, amikor a házba csapódott a kamion, de ki tudtak menekülni az utcára – közölte Csámpai Attila.
    

Ugyanakkor a becsapódó kamion több gázcsonkot is eltört, a tűz- és robbanásveszély miatt a környező családi házak lakóinak is el kell hagyniuk az otthonukat – tette hozzá.
    

Elmondta: a kamion a Somogyi Béla utcában először egy parkoló autónak ütközött, majd ezt követően a ház falát kidöntve az épületben állt meg.
    

Rakománya, az ásványvizes palackok leestek a raktérről, és szétszóródtak az úttesten, ezért a szakaszt a közúti forgalom elől is le kell zárni a műszaki mentés és a helyszínelés befejezéséig.
    

A sofőrt a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott vezetőfülkéből, majd átadták a mentőknek – mondta Csámpai Attila.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/11/15/fanak-rohant-es-kigyulladt-egy-auto-celldomolk-kozeleben-a-sofor-a-helyszinen-meghalt/