Csupán három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek egy nyíregyházi kerékpárost elgázoló, majd cserbenhagyó ittas szarházit

    Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt jogerősen három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt egy kerékpárost elgázoló férfit a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán.

    Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, az ítéleti tényállás szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező 19 éves férfi 2020. május 23-án este nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd autóba ült és kivilágítatlan járművével elgázolta a nyíregyházi Korányi Frigyes út melletti szervizúton vele egy irányban – szintén kivilágítatlanul – haladó kerékpárost.


    A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről, a kerékpáros másnap a kórházban belehalt sérüléseibe – ismertette a szóvivő. Hozzátette, a bíróság indoklásában rámutatott, az autójával óránkénti 63-68 kilométeres sebességgel haladó vádlott intenzív fékezéssel, lassabban haladva elkerülhette volna a balesetet.


    A vádlott a szerdai előkészítő ülésen elismerte a bűncselekmény elkövetését, megbánta tettét és elnézést kért az áldozat családjától. A jogerős ítéletben a börtönbüntetés mellett négy évre eltiltotta a járművezetéstől a férfit a bíróság.


    A szóvivő ismertetése szerint az autóban utazó utassal szemben segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt van folyamatban büntetőeljárás, mivel a vádirat szerint annak ellenére, hogy észlelte az ütközést, ő is elmulasztotta a tőle elvárható segítségnyújtást.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/