Csupán vétségnek számít, ha nem mented ki a forró autóba zárt gyereket

Kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanújával indított büntetőeljárást a Váci Rendőrkapitányság egy 41 éves váci nő ellen, aki a tűző napon parkoló lezárt autójában hagyta a hatéves gyermekét még június 11-én.

A rendőrség úgy szerzett tudomást az esetről, hogy valaki videót készített az esetről, és feltöltötte a világhálóra. Az alapján azonosították, és 12 nappal az eset után gyanúsítottként hallgatták ki a gyermekét a napon parkoló autóba – állítása szerint csak 10 percre – bezáró anyát.

A történtek idején még elviselhető volt a meleg, a kérdéses időben Vácott 25,5 fokot mértek. Csakhogy a Közlekedésbiztonság portál szerint egy tűző napon parkoló autóban már 10 perc után is legalább tíz fokkal melegebb lesz a külső hőmérsékletnél, fél óra elteltével pedig már a 20 fokot is meghaladhatja a hőmérsékletkülönbség.

Ha az anya valóban csak 10 percre hagyta magára aznap a kislányt, az utastérben a levegő hőmérséklete már akkor is elérhette a 35,5 fokot.

A gyerekek hőháztartása nem tudja tolerálni ezt a hirtelen hőmérsékletemelkedést, ráadásul a gyerek nem tudja, mikor szabadul ki az egyre fullasztóbb hőségből, és a bizonytalanság által okozott félelem pedig csak növeli a szervezetet terhelő stresszt.

A rendőrség ilyen esetekre azt javasolja, hogy miután a 112-es telefonszámon bejelenti valaki az esetet, és a gyerek állapota láthatóan indokolttá teszi, habozás nélkül be lehet törni a kocsi ablakát, és ki kell venni a gyereket.

Az autó ablaküvegének betörése miatt nem büntethető az, aki egy gyerek életének megmentése érdekében törte be, mivel a Btk. szerint a tettet végszükségben követték el. A végszükség pedig büntethetőséget kizáró ok.

A végszükség

A IV. fejezet 23. paragrafusának első pontja kimondja: „Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.”

Másrészt a XV. fejezet 166. paragrafusa pedig azt rögzíti: „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

dasblog