Dobogóra állt a gyorsaságimotoros Győrfi Alen Daytonában

    Dobogós helyezésekkel debütált az észak-amerikai gyorsaságimotoros-bajnokság Daytonában rendezett futamain a 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen, aki jövő márciusban az idei évhez hasonlóan újra elindul a Daytona 200 hosszú távú versenyen.

    A 29 éves magyar pilóta a tengerentúli sorozat legutóbbi hétvégéjén a hosszabb távú, 40 körös versenyen, majd az ezután rendezett két sprintfutam egyikén harmadik lett, míg a másik ötkörös viadalon negyedikként intették le. Az eredmények értékét növeli, hogy egy adminisztrációs hiba miatt Győrfi versenymotorja késve érkezett meg a helyszínre, és bár a szervezők engedélyével rajthoz állhatott, mindkét versenyt a mezőny végéről kellett elkezdenie.


    Győrfi az idén márciusban 13. lett a világ egyik leghíresebb hosszú távú gyorsaságimotoros viadalán, a Daytona 200-on, amelyen csaknem 322 kilométer volt a versenytáv.


    „A mostani hosszabb távú futamon a márciusi beállításainkat finomítottuk, ez pedig meghozta az eredményt, a sprintversenyek előtt pedig maximálisan kihasználtuk az edzés adta lehetőségeket, így tovább gyorsultam, ennek is volt köszönhető az újabb harmadik, illetve a negyedik helyezés” – mondta az MTI-nek a Forty Racing motorosa, akinek a csaknem 30 fős mezőnyben a helyi pilóták mellett brit, holland, és olasz versenyzőkkel is meg kellett küzdenie. Utóbbiak között ott volt a gyorsaságimotoros-világbajnokságon 2002 óta versenyző Simone Corsi is, aki a második sprintfutamon éppen Győrfi mögött ért célba negyedikként.


    „Azért is volt fontos, hogy itt rajthoz állhassak, mert ez a pálya évente csak kétszer van nyitva, és nagyon készülök a jövő márciusi Daytona 200-ra, ahol az idei 13. helyezésemet szeretném jelentősen megjavítani, a célom az első ötben végezni” – jelentette ki Győrfi, és hozzátette, a felkészülési időszakban szeretne még egy-két versenyen részt venni az észak-amerikai sorozatban.


    A magyar motoros azt mondta, mostantól a Dunlop gumigyártó cég támogatását is élvezi, a vállalat által biztosított versenyabroncsokat már most kipróbálhatta, és tapasztalata szerint akár körönként több másodpercet is jelent, ha a motort ezekkel a gumikkal szerelik fel.


    „Nem könnyű Európából kijutni ezekre a tengerentúli versenyekre, ezért külön köszönettel tartozom azoknak a magyaroknak, akik az Egyesült Államokban élnek, és nagyon sokat segítettek abban, hogy rajthoz állhassak Daytonában” – emelte ki Győrfi, aki a tervek szerint változatlanul egy Yamaha nyergében folytatja pályafutását.