Egy igen különleges Toyota projektautót árulnak Amerikában
Ha egy olyan kupéra vágysz, ami biztosan visszarepít a ’70-es és ’80-as évek Amerikájába, de azért akad benne egy kis kihívás is, akkor nem kell tovább keresned: cikkünk főszereplője, a Toyota Celica pontosan ezt nyújtja, csak neked kell befejezned!
Ma már nem kérdés, hogy a Toyota többféle sportos modellt is gyárt, ám néhány évtizeddel ezelőtt mindez még egyáltalán nem így volt. A márka korai éveiben olcsó, elérhető, könnyű és kicsi autókkal törtek be az amerikai, majd később az európai piacra, amelyek még az akkori konkurenseikhez képest sem számítottak erősnek. Hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy egyáltalán felmerülhessen a sportos Toyota modellek fogalma, ami bizonyára furcsa a GR Yarisok és GR 86-ok évtizedéből visszatekintve. Éppen ezért különleges az a Toyota Celica, amelyet Amerikában, a kaliforniai San Gabrielben hirdetnek.
Az 1977-ben gyártott, még az első generáció legvégéből származó példány ugyanis megannyi érdekességet tartogat, néhány lépés távolságból pedig egyenesen remekül néz ki. Újkorában egy 2,2 literes, soros, négyhengeres benzinmotorral szerelték, ami 96 lóerővel és 162 newtonméterrel mozgatta a könnyű és feszes karosszériát.
Ehelyett azonban ma már egy negyedik generációs Toyota Hiluxból származó 22R-TE kódú, 135 lóerős, turbófeltöltővel szerelt, 2,4 literes négyhengeres hajtómű lakik a motorháztető alatt. Kizárólag ezen értékek alapján nem tűnik akkora lépésnek a Hilux motor, azonban az alacsony fordulatszámnál megérkező 234 newtonméternyi forgatónyomaték könnyen meggyőzővé válhat. A sportautós életérzésből biztosan elvesz azonban az erőforrás magas fordulaton relatíve gyenge karakterisztikája, nem véletlenül használta ezt a motort elsősorban haszonjárművekben a Toyota.
Ennek ellenére szinte biztos, hogy a felszereltségtől és évjárattól függően mindössze 890 és 1186 kilogramm közt mérlegelő karosszériát meglepően jól meg tudja mozdítani a turbós négyhengeres. Mindehhez egy viszonylag rövid, a Toyota Suprából származó ötsebességes kézi váltó tartozik a gyári négygangos helyett. Fontos megjegyezni, hogy a Toyota Celica első és második generációja még a hátsó kerekeket hajtotta, ami bizonyára még szórakoztatóbbá teszi ezt a nyomatékos kis kupét.
A sportos tetővonalhoz és nyomatékértékhez alkalmazkodik az autó megjelenése is, kívül és belül egyaránt versenyautós módosításokkal látták el a Celicát. Feltűnőek a 15 colos Data RA könnyűfém keréktárcsák, amelyeket Toyo Prozes R888 abroncsokba csomagoltak, a látványos felniszett mögött pedig méretes Wilwood féktárcsákat találunk. Mindezt a Techno Toy Tuning futóműalkatrészei, Eibach ültetőrugók és KYB állítható lengéscsillapítók kötik össze az autó látványos rozsdamentes karosszériájával.
A beltérben sem maradt túl sok gyári alkatrész: az eredeti, valószínűsíthetően fekete szövettel burkolt, mai sztenderdek szerint utcai használatra is kevés oldaltartást adó foteleket Sparco kagylóülésekre cserélték, amelyek természetesen a hozzájuk tartozó, négypontos biztonsági öveket is megkapták. A hátsó sorba masszív bukókeretet szereltek be, amelynek csövei a hosszan elnyújtott hátsó szélvédőn keresztül is jól láthatók.
A műszerfal vegyes érzelmeket kelt, az NR-G kormánykerék és váltógomb például nagyon drága és minden bizonnyal nagyon kényelmes, ám aligha illik bele az autó összképébe. Főként igaz ez a műszerfal gyári színvilágát megtartva, amely – ’70-es évekből származó kupé lévén – fekete bőrrel és sötét faberakással operál.
Ez azonban még mindig jobb módosításnak tűnik, mint mondjuk a klímavezérlő, melynek helyén csak egy lyuk tátong a műszerfalon, vagy a félig szétbontott utasoldali ablakemelő, illetve a középkonzol felcsavarozatlan rögzítőpántjai. Ez utóbbiak természetesen csak arra utalnak, hogy az autó még nincs teljesen kész.
Ez a félkész állapot a Celica külsején is észrevehető. Az egyik üvegszálas műanyagból készült sárvédőív-toldat például sérült, míg egy másiknak csak a fényezése problémás, javításra szorul mindkettő. Még egy érdekes hiányosság, hogy az autónak jelenleg nincsenek felszerelve az ablaktörlői sem, amelyek eltűnése biztosan jót tesz a légellenállásnak, ám esőben lényegében használhatatlanná teszi a modellt.
Ezt a Celicát jelenleg így kell nézni: egy félkész festmény egy vásznon, amit a következő tulajdonosnak kell majd befejeznie. Erre épít a hirdető is, aki egy fél garázsnyi extra alkatrésszel együtt válna meg az autójától, hogy a leendő vevőnek könnyebb dolga legyen. Már persze ahhoz képest, hogy egy valaki más által megkezdett veteránautó-átépítést próbál a saját ízlése szerint befejezni, ami minden esetben váratlan bonyodalmakkal tűzdelt feladat lehet.
Fotók: CarsCoops
