Egyre biztonságosabb utakon a magyar fuvarozók

Milliomos az ország legjobb kamionsofőrje

Szeli Miklós nyerte az egy millió forintot Magyarország legnagyobb kamionos versenyén, az „5 tengelyen – biztos kézzel” zsámbéki döntőjén. A NiT Hungary és az ORFK-OBB közös szervezésében indított verseny hétvégi döntőjén hihetetlen küzdelem árán, szoros pontszámmal utasított maga mögé közel 500 indulót a nagykanizsai nyertes.

Évről-évre profibbak a magyar kamionosok, emellett munkakörülményeik is folyamatosan javulnak. Ehhez járult hozzá a NiT Hungary és az ORFK-OBB által szervezett 5 tengelyen – biztos kézzel kamionos közlekedésbiztonsági verseny, ahol idén is 1 millió forinttal jutalmazták az ország legjobb kamionsofőrjét. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonságra, és szakmai fejlődésre ösztönözze a kamionosokat. A fődíjat dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár adta át, aki hangsúlyozta: az ilyen jellegű eseményeknek is köszönhető, hogy az elmúlt években felére csökkent a halálos közúti balesetek száma.

Idén már ötödik alkalommal mérték össze tudásukat az ország legjobb kamionsofőrjei: a közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyre 493 kamionos jelentkezett, akikből a tíz legjobb jutott be a döntőbe. A bójákkal és csúszós szakaszokkal nehezített fordulót idén egy szuperdöntő egészítette ki, amelyen már csak az öt legjobb gépkocsivezető vett részt. Bár ketten is indultak az Örökös legjobb kamionsofőr címért, idén a nagykanizsai Szeli Miklós, az MTLB Müller Kft. versenyzője került ki győztesen, aki ez által egy millió forinttal lett gazdagabb, és munkáltatójának is díjat nyert.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára a verseny kapcsán elmondta:

Öt évvel ezelőtt azzal a szándékkal indítottuk útjára versenyünket, hogy ezzel is hozzájáruljunk a közlekedési kultúra fejlődéséhez, a közúti partnerség erősítéséhez. Természetesen képviselt tagjaink, a hazai fuvarozó vállalkozások versenyképességét is erősíteni akartuk azzal, hogy népszerűsítjük a ma hiányszakmának mondható gépjárművezetői hivatást és megmutatjuk annak minden szépségét és kihívásait. Öt év tapasztalatait áttekintve úgy vélem, hogy elértük célunkat: versenyünk folyamatosan fejlődik, a versenyzői kedv évről évre növekszik, és a mai döntő már a közúti közlekedés biztonságának igazi ünnepe volt, hiszen számtalan nézők és szurkolónk egyben a rekord látogatói számot produkáló nyílt közlekedésbiztonsági családi napunk vendége is volt. A mai rendezvény bebizonyította, hogy a közúti közlekedés biztonsága területén egyedülállónak mondható aktivitásunk folyatásra érdemes. Főszervezőként kijelenthetjük: a NiT Hungary-n a következő öt év sem fog múlni.”

A verseny helyszínén bemutatta vezetéstechnikai tudását Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok gyorsasági kamionversenyzőnk is, aki ezúttal egy hagyományos nyerges vontató pilótafülkéjében ülve a döntő több versenyfeladatát kipróbálhatta. A közlekedésbiztonsági családi nappal egybekötött jubileumi versenyhez idén a drivingcamp Hungary születésnapi rendezvénye is kapcsolódott, így a napot tortafelvágás és alkoholmentes pezsgőzés zárta.

További információ: www.nit.hu