Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-VOLÁN-csoport és a Miskolci Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-VOLÁN-csoport a Miskolci Egyetemmel. A dokumentum aláírói az egyetem akadémiai tudásának, valamint a cégcsoport üzleti tapasztalatainak ötvözésével kívánják emelni a hazai műszaki, informatikai, gazdálkodási és társadalomtudományi képzés színvonalát.

Az együttműködés alapvető célja, hogy a felek elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák, és ezen keresztül a kiemelt képzési területeken a Miskolci Egyetem akadémiai tudásának és a MÁV-VOLÁN-csoport vállalatai üzleti tapasztalatainak ötvözésével emeljék a magyarországi oktatás és kutatás színvonalát.

A célokat közös projektek megvalósításával, oktatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosítására irányuló együttműködési keretek kialakításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával kívánják megvalósítani.

A Miskolci Egyetem szakemberei a vasúttársaság által kezdeményezett és igényelt témákban közös képzési és kutatási programok kidolgozásával és elindításával, közös tudományos események kezdeményezésével és szervezésével törekednek az együttműködés kiterjesztésére.

A felsőoktatási intézmény lehetőséget biztosít a MÁV-VOLÁN-csoport vállalatai ösztöndíj pályázatainak meghirdetésére, pályakezdőknek szóló állásajánlatai közzétételére.

Az együttműködési megállapodást Lepsényi István, a MÁV elnöke és Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora látta el kézjegyével.

A MÁV-VOLÁN-csoport eddig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Dunaújvárosi Egyetemmel, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel, a Gábor Dénes Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást. A közlekedési társaság vezetése mindent megtesz azért, hogy a cégcsoport számára hosszú távon is biztosítsa a magasan képzett munkaerő utánpótlását.

Miskolci Egyetem

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Van humorérzékük! “Karácsonykor, szilveszterkor és újévkor is készen áll a MÁV-VOLÁN-csoport a megnövekedett utasforgalom lebonyolítására”