Elfogtak egy férfit a Káposztásmegyert és a Keleti pályaudvart összekötő buszvonalak ellenőrzésekor

     Elfogtak egy lopás miatt körözött férfit, megtaláltak egy korábban eltűnt 16 éves fiút és közlekedési szabályok megsértése miatt intézkedtek a rendőrök, amikor ellenőrzést tartottak a a Káposztásmegyert és a Keleti pályaudvart összekötő buszvonalakon és azok környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

    Azt írták, hogy a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében ellenőrizték február 3-án a 20E, 30, 30A és a 230-as autóbuszjáratokat, a megállóhelyeket és azok környékét.


    Az akció során a járműveken a rendőrök jogsértést nem tapasztaltak, de a megállóhelyek ellenőrzésekor elfogtak egy 48 éves férfit, aki ellen egy korábbi lopás elkövetése miatt elfogatóparancs volt érvényben, illetve az egyik buszvégállomáson egy eltűntként körözött 16 éves fiút is megtaláltak.


    A rendőrök nemcsak a buszokat, hanem a járatok útvonalán közlekedő autósokat is ellenőrizték: elfogtak egy gépjárművezetőt, akit szabálysértési elzárás miatt köröztek, továbbá eltiltás hatálya alatt vezetett.


    Három járművezetővel szemben szabálysértési feljelentést tettek lejárt műszaki érvényesség, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya miatt – tették hozzá.


    Az ellenőrzés során a Rákóczi úton a rendőrök egy autóst a helyszínen megbírságoltak a buszsáv jogosulatlan használata miatt, az egyik buszmegállónál előzési szabály megsértése és lejárt műszaki érvényesség miatt alkalmaztak helyszíni bírságot.


    Három esetben közigazgatási bírságot szabtak ki: egy autósnál tilos jelzésen való áthaladás, két másiknál a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt – áll a közleményben.