Elfyn Evans nyerte a Horvát-ralit, a világbajnokság első három helyén már Toyota-pilóták állnak

A Toyota Gazoo Racing továbbra sem talált legyőzőre a zágrábi vb-futamon, amelyet két éve Sébastien Ogier, tavaly pedig Kalle Rovanperä nyert meg. Az idei versenyre Craig Breen halála vetett árnyékot, a 33 éves ír pilóta a verseny előtt egy héttel vesztette életét egy teszten történt tragikus balesetben.

Elfyn Evans és Scott Martin a többi dobogós egységgel együtt barátjuknak és versenyzőtársuknak ajánlották az eredményüket, amit a díjátadó ceremónián az ír zászló felemelésével jeleztek. Martin igazán közelről ismerte Breent, mivel a navigátora volt 2014 és 2018 között, és együtt szerezték meg első dobogós helyezésüket a világbajnokságon (2016, Finnország).

Az Evans/Martin páros az ötödik győzelmét aratta a Toyota Gazoo Racing Team színeiben, azonban sokat kellett várniuk az újabb sikerre a 2021-es Finn-rali óta, amelyen még az előző generációs, nem hibrid Yaris WRC-vel diadalmaskodtak. Idén a Zágráb körüli szakaszok ismét nagy kihívást jelentettek a mezőnynek a gyakori felületváltások, a csúszós fehér aszfalt valamint az útra felhordott sok murva és kavics miatt, de a tavalyi évvel ellentétben idén legalább felhőszakadás nem nehezítette a versenyzők dolgát. Evans képes volt megtalálni a megfelelő egyensúlyt az óvatosság és a sebesség között, a második gyorsaságitól kezdve már az összetett második helyét őrizte, péntek délután az utolsó gyorsaságit meg is tudta nyerni. A walesi pilóta szombat reggel állt az élre, amikor a versenyt korábban vezető Thierry Neuville egy vezetői hiba miatt kicsúszott a napi második gyorsaságin, és összetörte az autóját.

Evans szombat estére 25,4 másodpercre növelte előnyét Ott Tänakkal szemben, és ezt a különbséget fél percre hizlalta a vasárnapi első gyorsaságin. A tekintélyes előny óvatosabb megközelítést tett lehetővé számára az utolsó szakaszokon, olyannyira, hogy nem is hajtott már a bónusz pontokra a Power Stage-en, ahol csak a célba érésre koncentrálva hetedik lett. Végül 27 másodperces különbséggel nyerte meg a Horvát-ralit, ez a győzelem jó elégtétel lehetett számára azért, hogy két éve összesen 0,6 másodperccel szorult a második helyre.

Kalle Rovanperä és Sébastien Ogier akkor vesztette el az esélyét az idei horvátországi győzelemre, amikor péntek reggel a második gyorsaságin ugyanannál a kátyúnál kaptak defektet, és meg kellett állniuk kereket cserélni. Ez nagy pech volt számukra, ugyanis a tempójukkal bizonyították, hogy egyébként esélyük lett volna idén is nyerni: a francia hét, a finn hat gyorsaságit nyert meg a húszból a három nap alatt. A defektek után, a harmadik gyorsaságitól kezdve a nyolcszoros és az egyszeres világbajnok keményen harcolt egymással, mindketten fokozatosan törtek előre az összetettben, de a negyedik hely volt a legjobb, amit elérhettek. Ez végül Rovanperäé lett, vasárnap délutánra 9,7 másodperccel előzte meg rutinos riválisát, aki a verseny során egyébként 70 másodperc időbüntetést is kapott a sportfelügyelőktől. A Power Stage-en egy második és egy harmadik hellyel négy, illetve három bónusz pontot is gyűjtöttek.

A Horvát-rali után a nem teljes szezont futó Ogier és a teljes szezont futó Evans holtversenyben, 69-69 ponttal vezeti a világbajnokságot, de az idén még győzelem nélkül álló Rovanperä csak egy ponttal van tőlük lemaradva a harmadik helyen. A gyártók világbajnokságát 161 ponttal vezeti a Toyota Gazoo Racing, az előnye 29 pont a Hyundai Motorsporttal szemben.

A Horvát-ralin a koreai alakulat Breen halála miatt csak két autót indított (azokat is speciális, ír zászlós festéssel), erre válaszul a Toyota is bejelentette a verseny előtt, hogy szolidaritásból szintén csak két autót fog nevezni a gyártók világbajnokságába ezen a versenyen. A japán csapat pechje, hogy pont a versenyt később megnyerő Evanst vette ki a pontszerzők közül.

Kacuta Takamoto a hatodik lett a TGR WRC Challenge Program keretében indított Toyota GR Yaris Rally1 Hybriddel, a japán pilótának nem jött meg az önbizalma a csúszós aszfalton, és több kisebb hibát is vétett a hétvége során. 

Végeredmény:

1. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 2ó50p54.3mp
2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +27.0mp
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +58.6mp
4. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1p18.3mp
5. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1p28.0mp
6. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +2p22.5mp
7. Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +4p22.6mp
8. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +7p51.3mp
9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +8p07.4mp
10. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +9p16.7mp

Nyilatkozatok:

Elfyn Evans

„Nyilvánvalóan régóta dolgozunk egy újabb győzelemért, de ez jelenleg nem jelent olyan sokat. Nehéz hét volt ez mindenki számára, és az egész WRC-család büszke lehet arra, hogy mindenki összefogott és tisztelgett Craig emléke előtt. A verseny a megszokott módon zajlott, úgy, ahogy ő is szerette volna. Kicsit reménytelennek tűnt pénteken, hogy nyerjünk itt a rajtpozíciónk és az úton lévő kosz mennyisége miatt, de néhányan bajba kerültek, és ez lehetőséget adott nekünk, hogy küzdjünk a győzelemért. Megígértük Craig családjának, hogy élvezni fogjuk a hétvégét, és ezt meg is tudtuk tenni. Most mindannyian rájuk gondolunk.”

Toyoda Akio (TGR-WRT elnök)

„Közvetlenül a Horvát-rali előtt elveszítettünk egy versenyzőt, aki erős riválisunk volt, és egyben értékes barátunk is. A legmélyebb részvétemet szeretném kifejezni Craig Breennek, családjának és a Hyundai Motorsport csapatának. Azt hiszem, a versenyen részt vett minden pilóta és navigátor rá gondolt ezen a hétvégén. Nagyszerű volt, hogy Scott, aki korábban Craig navigátora volt, felállhatott a dobogó legfelső fokára. Scott, gratulálok. Köszönöm Elfynnek, hogy Craig láthatta Scott mosolyát. És hosszú idő után ez volt Elfyn első győzelme. Gratulálok, Elfyn! Azt hiszem, végre megtalálta a kirakós utolsó darabját, amit eddig keresett. Nagyon boldog voltam, amikor láthattam a mosolyát. Hallottam, hogy Craig gyakran beszélt a vezetés élvezetének fontosságáról, és úgy gondolom, hogy Elfyn azért mosolygott ennyire, mert igazán élvezte a vezetést ezen a hétvégén. Nekünk, akik szeretjük a ralit, és mindig próbáljuk élvezni a vezetést, Craig balesete hatalmas sokk és tragikus esemény volt. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ehhez hasonló szomorú baleset a jövőben ne fordulhasson elő.”

Fotók: Toyota Gazoo Racing