Elképesztően takarékos lesz az új Prius

A Toyota még az év vége előtt bemutatja a Prius új generációját. A műfajteremtő hibrid ötödik kiadása folytatja elődei hagyományát, és minden eddiginél kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást hozhat – olyan alacsonyat, amivel egy csapásra ismét az érdeklődés középpontjába emelkedhet.

Néhány éve még úgy tűnt, örökre leáldozott a Toyota Prius csillaga. Az úttörő modell, amely megismertette a világot a hibrid hajtáslánc fogalmával, saját tökéletességének esett áldozatul: mivel alapvető technológiáját mostanra a Toyota szinte összes típusában megtaláljuk, a világ több piacán (elsősorban Európában) okafogyottá vált a Prius létezése. Japánban tartotta magát a legtovább: itt egészen 2020-ig a legnépszerűbb típusok között szerepelt a 2016-ban bevezetett, negyedik generációs modell. Keresettségét rendkívüli (a japán normák szerint 3,2 l/100km) takarékosságának köszönhette, ám időközben a Toyota új generációs típusai kellően megközelítették ezt az álomértéket ahhoz, hogy leszorítsák a trónról a különleges vonalvezetésű modellt.

Nyilvánvaló tehát, hogy a Prius csak akkor nyerheti vissza egykori fényét, ha ismét megdönt minden takarékossági rekordot. Mivel pedig a hírek szerint a Toyota kifejlesztette, és a japán BestCarWeb magazin értesülései szerint már idén decemberben be is mutatja a típus ötödik kiadását, nagyon is valószínű, hogy valami rendkívülire számíthatunk.

Az új modell formavilágáról nincsenek információink, bár az eddigi négy kiadás alapján meglehetős biztonsággal kijelenthető, hogy továbbra is különösen áramvonalas, elnyújtott vonalvezetésű, csapott hátú ötajtós karosszériával kerül majd forgalomba az autó. Hivatalos információk a hajtásláncról sem állnak rendelkezésre, ám az egyik legnagyobb japán autós weboldal, a BestCarWeb úgy tudja, a belpiacos Toyota Noah/Voxy modellpáros idén januárban bemutatott, negyedik szériájában is alkalmazott, ötödik generációs Toyota hibrid egységet építik be az autóba.

Ez ugyanannak a rendszernek a legújabb kiadása, amely a márka TNGA-C platformra épülő összes többi típusában, így a Corollában, a C-HR-ben, valamint a jelenlegi Priusban is szolgál. Mivel azonban a Toyota folyamatosan tökéletesíti a technológiát, az 1,8 literes 2ZR-FXE erőforrásra épülő hibrid hajtáslánc 2022-es verziója jóval fejlettebb, mint a 2016-ban bevezetett Toyota Priusé, vagy pláne, mint a 2014-ben bemutatott, harmadik generációs Noah/Voxy páros szintén azonos alapokra épülő hibrid hajtáslánca. 

A belpiacos buszlimuzin generációváltása során ugyanaz a hajtáslánc 20 százalékkal lett takarékosabb; más Toyota hibrid modelleknél hasonló vagy ennél is kedvezőbb mértékű fejlődés mutatható ki. Ez alapján aligha túlzás legalább 20 százalékos fogyasztáscsökkentéssel számolni a következő kiadású Prius esetében – márpedig ez 2,6 liter/100 km átlagfogyasztást jelentene! Ennél is látványosabb fejlődést hozhat, ha a tervezők tovább finomítják a modell közegellenállási együtthatóját: a jelenlegi generáció 0,24-es értéke nagyon kedvező, de ma már korántsem kimagasló eredmény.

Érdekes volna, ha a más TNGA-C típusokban sikerrel alkalmazott 2,0 literes M20A-FXS hibrid konfigurációt is beépítenék a Priusba. A modell arculata azonban nem teszi indokolttá a nagyobb motorteljesítményt, különösen nem, ha az az üzemanyag-fogyasztás emelkedésével jár együtt. Nagyon is valószínű azonban, hogy az új generációs Priusból is készül majd plug-in hibrid változat. Ennél a modellnél pedig radikálisabb változások is elképzelhetők: jelenleg ugyanaz az 1,8 literes benzinmotor adja a rendszer alapját, mint az öntöltő Priusénak, a BestCarWeb szerkesztői szerint azonban a Toyota azon dolgozik, hogy az erőforrás lökettérfogatának 10% körüli növelésével javítsa tovább a rendszer hatásfokát.

Fotók: BestCarWeb, Toyota, YouTube

https://www.begurulva.hu/varga-zsomborral-a-lexus-es-toyota-markak-hazai-pr-vezetojevel-beszelgettunk-2/