Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút

    Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút harmadik üteme, ezzel immár a teljes, két kilométer hosszú utat birtokba vehetik a közlekedők – hangzott el az útszakasz szerdai átadásakor.

    Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere emlékeztetett rá, hogy már az 1930-as években tervezték a város főutcájával párhuzamos, azt tehermentesítő kiskörutat, amely mára valósult meg.


    Hosszú folyamat eredménye a beruházás: az első szakasz 2012-ben, a második 2015-ben, a harmadik, 419 méteres szakasz pedig mostanra készült el – ismertette.


    Hozzátette: a munkálatok 1,6 milliárd forintba kerültek, amelyhez az önkormányzat 230 millió forint saját erőt biztosított.     A hosszú előkészítés során további egymilliárd forintot költöttek kisajátításokra – mondta Papp László.


    A 2×3 sávos körúton buszsávokat és kerékpárutakat is kialakították, illetve 163 új fát ültettek – hangoztatta.


    Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, akinek polgármestersége idején kezdődött a beruházás, a miniszterelnökök körútjának nevezte az utat, amelynek három szakaszát gróf Tisza Istvánról, Nagy Imréről és Antall Józsefről nevezték el.


    Közölte: az elmúlt 24 év stabil debreceni városvezetése eredményeként valósulhatnak meg ilyen nagyléptékű beruházások, mint a nyugati kiskörút, korábban a 2-es villamos, illetve a belváros sétálóövezetté alakítása.


    Papp Csaba fideszes önkormányzati képviselő felidézte, hogy választőkörzetében az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek. Példaként említette a 2-es villamosvonal megépítését, a Pesti utca hatsávossá alakítását és a nyugati kiskörút megépítését.