Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszának felújítása

     Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést – közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint a szerződés nettó értéke 90,9 milliárd forint, a kivitelező a Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaság lesz, és a teljesítési határidő 2022 vége.


      A középső vonalszakasz rekonstrukciója már a déli szakasz átadása előtt elkezdődik – tették hozzá.


    A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken – az utastérben zajló munkálatok idején – a metrószerelvények megállás nélkül haladnak át.    


    A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítása az utolsó ütemben, 2022-ben valósul meg – írták.