Elon Musk Berlinbe látogatott

A KÖRNYEZETVÉDELMI AGGÁLYOK ÉS A BÜROKRÁCIA JELENTŐS CSÚSZÁST EREDMÉNYEZTEK A GYÁR KIVITELEZÉSÉBEN.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója találkozott Brandenburgban, a német tartomány vezetőivel, ahol a kaliforniai elektromosautó-gyártó 5,8 milliárd euró értékű, első európai gyára épül.

A megbeszélés során a dél-afrikai születésű üzletember kihangsúlyozta, mennyire fontos a cég számára, hogy tartani tudják az üzem kivitelezésének ütemtervét. Emellett Musk azt is elmondta, hogy a Tesla intenzívebbé teszi a kommunikációt, hogy jobban bevonja a helyi polgárokat – árulta el a Reutersnek Joerg Steinbach, Brandenburg gazdasági minisztere.

Az új Gigafactory építése már eddig is jelentős késedelmet szenvedett a helyi aktivisták ellenállásának köszönhetően, akiket aggaszt a gyár létesítésének és üzemeltetésének környezetre gyakorolt hatása.

Egyelőre bizonytalan, hogy mikor gurulhatnak le az első járművek a gyártósorról. A Tesla eredetileg idén júliusra tervezte a Model Y gyártásának megkezdését, ám az amerikai cég most úgy számol, hogy legkorábban a 2021-es év végén indulhat el a termelés.

A brandenburgi környezetvédelmi ügynökség még nem adta meg a végleges jóváhagyását a gyárnak, amely a villanyautók mellett akkumulátorokat is előállít majd, vagyis nem zárható ki a további késés. A gyártás elindítása könnyen átcsúszhat 2022-re.

Musk szerdán érkezett Berlinbe. Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hét elején azt közölte, hogy Armin Laschet, a párt elnöke pénteken ellátogat a Tesla gyárba. A CDU illetékesei elmondták, nem tudni, vajon Musk is jelen lesz-e Laschet látogatásának idején.

A Tesla vezetője rendszeresen ellátogat Németországba, hogy ellenőrizze a gyár kivitelezési munkálatait. Májusban hangot adott nemtetszésének, és éles kritikával illette a német bürokráciát.

Forrás:

Automotive News Europe & mahzrt.hu