Emlékszel? Abszolút pályacsúcsot állított fel Goodwoodban a VW ID. R

“Micsoda idő és micsoda technológia!” – kiáltott fel lelkesülten a kommentátor a mellékelt videónkon, amikor abszolút rekordot állított fel a goodwoodi sebességünnep, a Goodwood Festival of Speed alkalmával a Volkswagen elektromos versenyautója, az ID.R.

volkswagen-id-r-3.jpg

Az „abszolút rekord” ez esetben azt jelenti, hogy a 680 lóerős kocsi 1,7 másodperccel jobb időt futott, mint az eddigi rekorder, Nick Heidfeld a maga 780 lovas McLaren-Mercedes Formula-1 versenyautójával, 1999-ben. Jó hosszú ideig kellett várni tehát, hogy megdőljön az eddigi pályacsúcs, és nem is olyan régen senki sem gondolta volna, hogy a trónfosztó éppen egy villanyautó lesz. Romain Dumas irányításával az Anglia déli részén lévő 1,86 kilométeres hegyipályát az ID. R mindössze 39,9 másodperc alatt tette meg.

volkswagen-id-r-2.jpg

Mivel itt csak egy rövid hegymenetről van szó, a nürburgringi rekorddöntés után a kocsit könnyebbé tették. „Kisebb akkumulátort használtunk, mint a Nürburgringen, és optimalizáltuk a teljesítményt. Így az ID.R új sprint-verziójának súlya a gépkocsivezetővel együtt sem érte el az ezer kilogrammot” – mondta François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport műszaki igazgatója.

volkswagen-id-r-5.jpg

„A rövid hegymenet nagyon különleges kihívást jelent, és mivel előzetesen nem tudtunk tesztelni ezen az úton, a legkisebb hibát sem engedhettem meg magamnak” – mondta Romain Dumas, aki korábban 2018-ban ugyanezen a helyszínen ért el összetett győzelmet elektromos hajtással.

A kocsi gumiszállítója a Bridgestone volt, amely azzal járult hozzá a sikerhez, hogy az ID. R számára kifejlesztették a Bridgestone Potenza slick abroncs egy különösen puha változatát.