Érkezik a következő elektromos Lexus

Három üléssoros szabadidőjárművel gazdagodik a paletta

A Toyota-csoport eddig ismeretlen típusjelzéseket szabadalmaztatott Európában. Ezek egy vadonatúj Lexus modell érkezését vetítik előre, amely akkumulátoros elektromos hajtást kap, és nagyobb lesz, mint az RZ.

Habár lírainak nem nevezhető, vannak előnyei annak, ha egy autógyártó modellnevek helyett kódokkal azonosítja egyes típusait. Így tesz a Lexus is, méghozzá a kezdetektől fogva, és egyetlen (illetve most már kettő) kivételtől eltekintve két-két betű kombinációja jelzi a járműveket, méghozzá meglehetősen kiszámítható módon. Így amikor új típuscsalád jelenik meg a palettán, az (legalábbis részben) besorolható a meglévő modellmátrixba.

A tavasszal bemutatott TX-ről például már azelőtt tudhattuk, hogy szabadidőjármű lesz, hogy a méretével tisztában lettünk volna, a Lexus RZ bevezetése óta pedig azt is tudjuk, hogyan tervezi jelezni tisztán elektromos, használat közben zéró károsanyag-kibocsátású modelleit a márka.

Mindennek az adott apropót, hogy a Lexus idén július 19-én négy kódsort jegyeztetett be a szellemi termékek európai uniós hivatalánál, az EUIPO-nál. A TZ 450e és TZ 550e kódokra önmagukban, illetve a Lexus előtaggal együtt kért védelmet a Toyota-csoport, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan bemutatkozik egy, az RZ-nél nagyobb, tisztán elektromos szabadidőjármű, amely várhatóan akár három üléssoros lesz, akárcsak a Lexus TX.

Ez valójában nem meglepő, hiszen a Toyota-csoport már korábban bejelentette, hogy legnagyobb gyártólétesítményében, az észak-amerikai Kentucky államban működő üzemében 2025-től megkezdi egy három üléssoros, akkumulátoros elektromos szabadidőjármű gyártását. A cégcsoporton belüli szinergiákat ismerve még az sem váratlan, hogy ez a típus mindkét márka, azaz a Toyota és a Lexus számára elérhető lesz. Az azonban komoly újdonság, hogy a Lexus a jelek szerint Európába is el kívánja hozni felső kategóriás elektromos szabadidőjárművét.

A vélhetően vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő – azaz az RZ-nél érdemben modernebb – új modell műszaki adatairól egyelőre csak részlegesen alkothatunk képet. Biztosra vehető, hogy minden kivitele összkerékhajtású lesz, egy-egy villanymotorral mindkét tengelyen. A TZ 450e paraméterei várhatóan közel állnak majd az RZ 450e értékeihez – 230 kW/313 LE rendszerteljesítmény, 18,7 kWh kapacitású akkumulátor –, míg a TZ 550e alighanem új generációs akkumulátor- és motortechnológiákat alkalmaz majd.

SmarterMedia
Fotók: Lexus