• Egyéb

Érkezik az új Yamaha Niken. Lovagold meg a forradalmat

A Yamaha bemutatja a világ első háromkerekű dönthető motorkerékpárját

A Yamaha vállalat a kreativitásáról ismert. 1955 júliusi megalapítása óta az ivatai központú Yamaha Motor számos olyan világrengető motorkerékpárt és robogót fejlesztett ki és mutatott be, melyek alapjaiban változtatták meg a motoros meghajtású kétkerekű járművek piacát.

Az innováció a motorkerékpár-iparág szíve és lelke, a Yamaha pedig mindig a jövőbe tekint, hogy eredeti és érdekfeszítő új technológiákat és radikálisan új koncepciókat dolgozhasson ki. A világ első háromkerekű dönthető motorkerékpárjának bemutatása remekül szemlélteti a vállalat innovációval kapcsolatos elkötelezettségét, és remek példája annak, ahogyan a Yamaha „megdobogtatja a szívedet”lenyűgöző és sokoldalú modellkínálatával.

A világ első többkerekű tömeggyártott motorkerékpárja
A 2015 októberi tokiói autó- és motorszalonon a Yamaha bemutatta az MWT-9 nevű háromkerekű motorkerékpár-prototípust, előrevetítve a jövőt.  Most, mindössze két évvel később a Yamaha bemutatja a teljesen új NIKEN modelljét, a világ első tömeggyártásba kerülő háromkerekű motorkerékpárját, mely új lehetőségeket nyit meg az újdonságokra nyitott, új élményeket kereső motorosok előtt.

A japánul „két kardot” jelentő NIKEN szó eredete a 17.századig vezethető vissza, amikor Japánban megjelent a kétkardos kardforgatási technika. Ez egy forradalmi stílusnak bizonyult, mely új fejezetet nyitott a harcművészetben.

NIKEN: sportmotorkerékpárokra jellemző teljesítmény, magabiztos kanyarvétellel
A NIKEN bemutatásával a Yamaha megteremtette a lehetőséget a motorozás egy forradalmian új korszakának eljövetelére – egyedi vezetési élményt kínálva. Képzeld csak el, ahogy páratlan önbizalommal szeled a kanyarokat… ez olyan lélegzetelállítóan új érzetet nyújt, ami talán csak a síeléshez hasonlítható.

Ez a forradalmian új motorkerékpár páratlan érzetet, kezelhetőséget és megjelenést biztosít. Annak ellenére, hogy a NIKEN merőben eltér a hagyományos motorkerékpároktól, a kezelési karakterisztikája nem idegen a motorosok számára.

A fejlett, kizárólag a Yamaha által alkalmazott dönthető dupla első kerekes technológia a tapadás teljesen új szintjét hozza el, így a NIKEN remekül teljesít a kanyarokban, a motoros pedig páratlan önbizalommal hagyhatja maga mögött a kanyargós utakat. A két első kerék két első gumiabroncsot és két első féket is jelent, ami minden más motorkerékpárnál jobb tapadást és fékteljesítményt nyújt.

YAMAHA NIKEN: Lovagold meg a forradalmat
A NIKEN egyedi dönthető többkerekes (LMW) rendszere rendkívül sportos és magabiztos kezelhetőséget tesz lehetővé, és növeli a stabilitás és tapadás érzetét kanyarodás közben, a legváltozatosabb útfelületi körülmények között is.

A Yamaha mérnökei rengeteget dolgoztak és teszteltek azért, hogy a NIKEN hasonló kezelhetőségi jellemzőkkel bírjon, mint egy hagyományos motorkerékpár, így a legtöbb motorosnak nem jelent majd problémát egy kétkerekű motorkerékpár után megszokni a Yamaha LMW rendszerét, a motorozási stílus megváltoztatása nélkül. Amint azonban bevesznek egy kanyart, a NIKEN tulajdonosok minden addiginál nagyobb önbizalmat fognak érezni – nagyobb élvezet, kevesebb stressz.

A NIKEN sportos kezelési teljesítménye remekül kiegészíti annak további jellemzőit, így a motorosok optimális mértékben kihasználhatják a nyomatékban gazdag, 847 cm³-es, háromhengeres motor erejét.

Merész és futurisztikus kialakítás
A NIKEN erőt sugárzó, atletikus külső kialakítása egyértelműen mutatja, hogy ez az innovatív, háromkerekű Yamaha dinamikus motorozásra termett. A két első kerék adja a fókuszpontot, melyből kiindul a futurisztikus fejidom és a beépített üzemanyagtartály formai áramlása, előre döntött stílust eredményezve, mely kiemeli a NIKEN merész és egyedi mivoltát.

A Yamaha tervezői szerették volna kiemelni az LMW rendszerben használt egyedi technológiát, ezért ahelyett, hogy idomok mögé rejtették volna, szabadon hagyták a Yamaha egyedi mechanizmusát alkotó felépítést és alkatrészeket.

A motoros nézőpontjából a NIKEN masszív, „széles vállú” megjelenéssel bír, amit ellensúlyoz a karcsú üzemanyagtartály. Ez semmihez sem hasonlítható, egyedi motorozási stílust tesz lehetővé. A felfelé ívelő fő ülés széles és lapos kialakítású, a remek háttámasz pedig magas fokú kényelemérzetet biztosít.

Sportos és könnyű fejidom dupla LED-es fényszórókkal
A sportos első részen a lefelé ívelő, áramvonalas fejidomba épített könnyű, dupla első fényszórók találhatók, melyek összetéveszthetetlen megjelenést biztosítanak, továbbá a két helyzetjelző lámpa még inkább kiemeli a két első kerék erőteljes megjelenését.

A széles orrburkolat és a sportos szélvédő remekül védi a NIKEN tulajdonosát a környezeti hatásoktól, mindez pedig a természetes üléshelyzettel kiegészülve minden célra ideálissá teszi ezt a speciális LMW-t, legyen szó izgalmas kanyarokról vagy hétvégi sport-túrázásról. Az YZF-R1-ről származó visszapillantó tükrökben beépített LED-es irányjelzők találhatók, és az üléshelyzet módosítása esetén is jó hátrafelé látást biztosítanak.

A széles első rész, az azt ellensúlyozó karcsú farokidom és a különálló rendszámtábla-tartó együttese mozgékonyságot sugall, kihangsúlyozva a NIKEN forradalmi stílusát, mely egy teljesen új jelenség lesz Európa útjain.

Hibrid acél és alumínium váz
A NIKEN-t úgy tervezték, hogy a legváltozatosabb motorozási körülmények között is megállja a helyét, így a stabil egyenesfutás és a sportos kanyarteljesítmény érdekében egy kimondottan erre a célra kialakított új hibridvázat kapott.

Az első rész öntöttacélból, a lengőkar tengelypontjának területe öntött-alumíniumból, a kettőt összekötő fő váz pedig acélcsőből készült. Ez a hibrid kialakítás biztosítja, hogy megfelelő erő, merevség és rugalmasság jusson pontosan oda, ahol szükség van rá, így megerősíti a két első kerék nyújtotta stabil és természetes érzést, valamint biztosítja a sportmotorkerékpárokra jellemző mozgékonyságot és a kiváló kezelési teljesítményt.

Kiegyensúlyozott vázkialakítás
A NIKEN egyedi háromkerekes LWM kialakítása egy teljesen új dimenziót jelent a hagyományos motorkerékpárokhoz képest. A NIKEN kezelési teljesítményének optimalizálásáról egy 552 mm-es alumínium lengőkar gondoskodik. Ez 15 mm-rel hosszabb, mint az MT-09-ben használt darab, a nagyobb hossz javítja a stabilitásérzetet kanyarodás közben.

A kialakítás másik kulcsfontosságú eleme az üléshelyzet: az MT-09-hez hasonlítva a NIKEN-en a motoros körülbelül 50 mm-rel hátrébb ül. Ez az üléshelyzet ideális, 50:50 arányú első-hátsó súlyelosztást biztosít, amikor a motoros a motorkerékpáron ül – ez természetes kezelhetőséget és kormányzási érzetet nyújt.

Dupla „külső” fordított első villa
A sportmotorkerékpárokra jellemző kezelhetőség elérése érdekében a NIKEN maximális dőlésszöge 45 fokra nőtt, ami a dupla tengelyes Ackermann kormánymechanizmusnak és a kerekek külső részére erősített tartókaros felfüggesztési rendszernek köszönhető.

A dupla „külső” fordított első villa húzó- és nyomócsillapítási beállítási lehetőséggel rendelkezik, így a motoros a számára legideálisabb módon állíthatja be a felfüggesztést, a viszonylag keskeny, 410 mm-es nyomtáv pedig hozzájárul a NIKEN természetes kormányzási érzetéhez, valamint minimalizálja a teljes szélességet.

Teljesen állítható hátsó felfüggesztés
A NIKEN hátsó felfüggesztésének rúgó-előfeszítése, valamint húzó- és nyomócsillapítása teljes mértékben állítható, így a motoros a változó körülmények függvényében állíthatja be a felfüggesztést, a kényelem érdekében pedig a rugó-előfeszítés szerszámok nélkül állítható.

Dupla, 15 colos első kerekek a kiváló kanyarteljesítmény érdekében
A két első kerék által nyújtott magas szintű tapadás és jobb stabilitásérzet a kanyarok szakértőjévé teszi a NIKEN-t, mely rendkívül élvezetessé teszi a kanyargós utakon való motorozást.

A két 15 colos első kerekeken 120/70R15 V méretű gumiabroncsok vannak, melyek kifejezetten a dönthető többkerekű járművek követelményeihez lettek kifejlesztve. A remek tapadást és kopásállóságot kínáló, nedves körülmények között is jól használható gumiabroncsok tovább erősítik a NIKEN kanyarokban nyújtott teljesítményét.

Dupla, 298 mm-es első féktárcsák
A dupla, 298 mm-es első féktárcsák magas fokú fékteljesítményt állítanak elő, a két első kerék miatti nagyobb útfekvési felületnek köszönhetően pedig a NIKEN gyorsan és hatékonyan képes megállni. A hátsó fék nagy, 282 mm átmérőjű tárcsával rendelkezik. A három keréken lévő három nagy átmérőjű féktárcsával a NIKEN-t vezető motoros remekül uralhatja járművét.

Megújult 847 cm³-es CP3 motor
A NIKEN-t hajtó 847 cm³-es háromhengeres motort abból a kiemelkedően sikeres erőforrásból fejlesztettük ki, mely a legkelendőbb MT-09 modellben, valamint a Tracer 900-ban és az XSR900-ban is megtalálható.

A NIKEN egyedi igényeinek való megfelelés érdekében ez a nyomatékban gazdag, keresztsíkú filozófia alapján készült motor egyedi üzemanyagbefecskendező-beállításokkal készül, mely éppen ott növeli meg ennek a merőben új motorkerékpárnak a teljesítményét, ahol az a leginkább otthon érzi magát: a kanyargós hegyi utakon. Emellett az újratervezett főtengely remek vezethetőséget és finomabb elindulást eredményez.

A NIKEN motorosait az olyan csúcstechnológiás elektronikus vezérlőtechnológiák is segítik, mint az YCT-T, a D-MODE, a sebességtartó automatika, a kipörgésgátló rendszer, valamint egy A&S tengelykapcsoló és egy gyorsváltó rendszer is, melyek együttese magas fokú irányíthatóságot és élvezetes motorozást tesz lehetővé, változatos vezetési körülmények között is.

Az R sorozatéhoz hasonló alumínium üzemanyagtartály
A NIKEN prémium minőségét és magas felszereltségét kihangsúlyozza a szépen megmunkált alumínium üzemanyagtartály, mely ugyanazzal a fejlett gyártási technológiával készül, mint az YZF-R1 és az YZF-R6 esetében.

A széles fejidommal tökéletes, a folyamatosság látszatát keltő egységet alkotó könnyű üzemanyagtartályon bemélyedések találhatók, melyek lehetővé teszik az erős térdfogást és a motoros szabad mozgását.

Ez a kiváló minőségű, könnyű alumínium tartály 18 liter üzemanyag befogadására szolgál, mellyel 300 km tehető meg, így a NIKEN tulajdonosai hosszú távokat tehetnek, minimális üzemanyag-töltési megállók beiktatásával.

Kompakt műszerfal LCD kijelzővel
A műszerfal LCD kijelzőjének fekete háttere tovább erősíti a NIKEN prémium megjelenését és érzetét. A kijelző kulcsfontosságú információkkal látja el a motorost, és nappal és éjszaka is kiváló láthatóságot biztosít.

NIKEN: Merőben új motorozási élményt teremt
A NIKEN a nagy teljesítményen kívül jóval többet tartogat. Prémium felszereltsége és futurisztikus kialakítása teljesen új dimenziót nyit meg az irányíthatóság terén, valamint minden utazást örömtelivé és élvezetessé tesz.

A dupla első kerekes kialakítás nyújtotta megerősített stabilitási és uralhatósági érzet számos olyan tapasztalt motoros számára vonzó lehet, akik új járműtípust keresnek.

A NIKEN az utóbbi idők egyik legjelentősebb fejlesztését képviseli a motorkerékpárok világában. Megérkezett az igazi „kanyarvadász”. Az új ikon 2018 második felében fog feltűnni Európa útjain.

A Yamaha NIKEN főbb jellemzői

  • Teljesen új alapelv a motorkerékpár-iparban
  • Egyedi kanyarvételi képességek
  • Az első úttartás, az önbizalom és a fékezés különleges érzete
  • Radikális megjelenés
  • Speciális dönthető többkerekű technológia
  • Mély dőlési szög, legfeljebb 45 fok
  • Ackerman kormánymű két fordított első villával
  • Hibrid acél és alumínium váz öntött-alumínium lengőkarral
  • Körülbelül 50:50 arányú első-hátsó súlyelosztás a motoros súlyával együtt
  • 847 cm³-es, háromhengeres, folyadékhűtéses, DOHC vezérlésű CP3 motor
  • Speciális üzemanyag-befecskendezési beállítások és optimális főtengelyegyensúly
  • LED fényszóró és hátsó lámpa
  • Az YZF-R1-ről származó visszapillantó tükrök beépített LED-es irányjelzőkkel
  • Dupla, 15 colos első kerekek 410 mm-es nyomtávval, 17 colos hátsó kerék
  • YCC-T
  • D-MODE három motorvezérlési móddal
  • Sebességtartó automatika – 50 km/h fölött működik
  • Kipörgésgátló rendszer két üzemmóddal és kikapcsolt állással
  • A&S tengelykapcsoló a nagyobb visszaváltási stabilitás érdekében
  • Gyorsváltó rendszer a zökkenőmentes felfelé váltásokhoz
  • Kompakt műszerfal LCD kijelzővel
  • 18 literes alumínium üzemanyagtartály
  • Teljesen állítható hátsó felfüggesztés
  • Dupla 298 mm-es féktárcsák elöl és 282 mm-es féktárcsa hátul
  • 12 V-os DC kimenet


Elérhetőség és ár

Az európai piacra szánt 2018-as NIKEN motorkerékpárok első darabjai online előrendelés útján lesznek megvásárolhatók. Az internetes előfoglalások kezdődátuma és a NIKEN ára a következő hónapokban kerül bejelentésre.

http://egyszermarlattamautot.hu/2017/11/09/2018-frissitett-yamaha-yzf-r1m-es-yzf-r1/