Ésszel az előzéssel!

A hagyomány szerint Péter, Pál napja, június 29-e az aratás kezdete, ráadásul idén korábban kezdődött a kalászosok betakarítása, mert a nagy hőség miatt gyorsabban érik a gabona. Így bármikor számíthatunk a nehéz mezőgazdasági gépekre – kombájnokra meg a terménnyel megrakott pótkocsit vontató traktorokra – a vidéki utakon.

Igaz, a szemből érkező vagy az előzésben lévő járművekkel való találkozáskor elsősorban a mezőgazdasági munkagép vezetőjének kell mindent megtennie a saját és a mások biztonsága érdekében. Azonban mögötte feltorlódik a sor, és nem ritka, hogy egy-egy türelmetlen autós öngyilkos előzésbe kezd.

Pedig ezeket a járműveket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel kell megközelíteni, mert mezőgazdasági gépeknek nincs gyűrődő zónájuk, tehát a személyautó húzza a rövidebbet: jobban összeroncsolódik, mintha egy másik személygépjárművel karambolozna. Szó szerint még az is jobb, ha egy autóbusszal csattan össze az autó, mint egy a súlyos, és vaskos acél-alkatrészekből épült mezőgéppel.

Ha már szóba került a kombájn, jegyezzük meg, hogy a KRESZ szerint abban az esetben, ha a mezőgazdasági jármű több mint 4,5 méter széles, csak a közlekedőket figyelmeztető felvezető autó kíséretében mehet a közúton. Bár sokszor látni nyáron hatalmas kombájnokat araszolni az alföldi utakon, felvezető járművet nemigen látni. Ezért ne kapkodjuk el az előzést, hanem a mögüle előre kandikáló autós alaposan mérje fel, mikor előzheti meg őket.

dasblog