Nincs megállás! Európában továbbra is keresettek a kombik

Jóllehet a SUV-modellek változatlanul vezetik a világpiacot, úgy néz ki, hogy a kombik sem hagyják magukat, legalábbis Európában. Az év első kilenc hónapjában 16 olyan modellt kínáltak földrészünkön, amely kombi kivitele tette ki a modell forgalmának 50-90 százalékát.

kombik_m.jpg

A Das WeltAuto honlapon szereplő mintegy ezer gépkocsi között október végén 279 kombit találtunk. Amikor a 1200-1600 köbcentis, legfeljebb 100 ezer kilométert futott és maximum 5 millió forintba kerülő darabokra szűkítettük a keresést, még mindig 41 maradt a kínálati palettán. Volt köztük 1.4 literes 86 lóerős, benzines Škoda Fabia 1,99 millió forintért, amely 2009 óta csupán 65 ezret futott, és még elektronikus menetstabilizáló-rendszer (ESP), blokkolásgátló (ABS), sebességfüggő szervókormány, indításgátló, valamint gumiabroncs légnyomás ellenőrző rendszer is volt benne.

dwa_fabia_2009.jpg

A lista túlsó végén egy SEAT Leon ST 1.4 TSI FR Start&Stop várta a vevőt 4,999 millió forintért, egy olyan kivitel, amelynek felszereltségi listája csaknem annyi tételt tartalmazott, mint az Encyclopedia Britannica. A 2016-os kocsi órája nem egészen 90 ezer kilométert mutatott, és még XDS (elektronikus differenciálzár) és Hill Hold Control, vagyis az emelkedőn való elindulást segítő rendszer is támogatja a vezetőjét.

dwa_leon_1_4_fr.jpg

Hajszálnyival olcsóbb volt ez a Škoda Octavia Combi Style 1.6 CR TDI, amely a 2008 augusztusi forgalomba helyezése óta 38 ezer kilométert tett meg, és Euro 6-os dízelmotorja 115 lóerős. Ebben komplex ESC elektronikus stabilitásvezérlés is volt, emellett telefon kihangosító-rendszer (Bluetooth), a középkonzolon USB-csatlakozó és vezetőoldali térdlégzsákkal várta új gazdáját.

dwa_1_6_cr_tdi_2018.jpg

A Soltvadkerti Kévés Autó 3,79 millió forintért kínálta ezt a VW Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDI modellt, amely januárban lesz négyéves, és eddig 92 ezer kilométert tett meg. Nemcsak az a kocsi előnye, hogy az Euro 6-os dízelmotor rendkívül takarékos, hanem az is, hogy a motort start-stop rendszer is segíti, és csak egyetlen tulajdonosa volt.

dwa_golf_variant.jpg

dasblog