• Egyéb

Ezzel terelnek a gigantikus dízelbotrányról – A Volkswagen kvantumszámítógépeket tesztel akkumulátortechnológiai kutatásainál

Most először sikerült a Volkswagen szakértőinek egy, az autóiparban fontos molekula modellezése kvantumszámítógép segítségével. Ez kiemelkedően fontos az elektromos járművek nagyteljesítményű akkumulátorainak fejlesztése kapcsán. A szakemberek sikerrel modelleztek olyan molekulákat, mint a lítium hidrogén és a szénláncok. Most pedig még ennél is összetettebb kémiai vegyületek vizsgálatán folyik a munka. Hosszú távon a céljuk az, hogy modellezzék az elektromos járművek teljes akkumulátorának kémiai szerkezetét. Célkitűzésük, hogy „személyre szabott akkumulátort”, egy gyártásra kész, testre szabható kémiai szerkezetet fejlesszenek. A Volkswagen kvantumszámítógépekkel kapcsolatos kutatómunkáját a CEBIT szakkiállításon mutatta be az érdeklődőknek.

 

Martin Hofmann, a Volkswagen Csoport informatikai vezetője kiemelte: „A teljes csoporton belül az IT rendszerek korszerűsítésére fókuszálunk. Célunk, hogy felgyorsítsuk a munkafolyamatok digitalizációját, ezzel is egyszerűbbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá téve azokat illetve támogassuk az új üzleti modelleket. Éppen ezért kapcsoljuk össze alapvető feladatainkat és a különleges technológiai megoldások bevezetését itt a Volkswagennél. Ilyen kulcsfontosságú, egyedi technológia a dolgok internete, a mesterséges intelligencia vagy a kvantumszámítógépek alkalmazása.”

 

A cél egy „személyre szabott akkumulátor”, egy testre szabható kémiai szerkezet megalkotása

A Volkswagen szakértői új fejlesztésű algoritmusok használatával teremtették meg az alapot az elektromos járművek nagyteljesítményű akkumulátorai kémiai szerkezetének kvantumszámítógépeken történő modellezéséhez és optimalizálásához. Hosszú távon egy ilyen kvantum algoritmus az akkumulátorok kémiai összetételének modellezésében is segíthet, amely különböző feltételek – mint amilyen a tömegcsökkentés, a maximális teljesítménysűrűség vagy a cella szerkezete – mentén valósulhat meg. Az eredmény pedig egy olyan szerkezet, amely közvetlenül alkalmas arra, hogy a gyártósorra kerüljön. Ez jelentősen felgyorsítaná az akkumulátorok fejlesztési folyamatát, amely ez idáig igen idő- és forrásigényes volt.

 

Florian Neukart, a Volkswagen CODE Lab elméleti kutatója San Franciscoban, így nyilatkozott a témában: „Keményen dolgozunk azon, hogy a kvantumszámítógépekben rejlő lehetőségeket minél jobban kiaknázhassuk a Volkswagen számára. Ebből a szempontból az elektrokémiai folyamatok modellezése kiemelten fontos terület, ahol valódi úttörő munkát végzünk. Meggyőződéssel hisszük, hogy a kereskedelmi forgalomban elérhető kvantumszámítógépek eddig elképzelhetetlen lehetőségeket nyitnak meg. Az ehhez szükséges speciális tudásra pedig már most szert kívánunk tenni.”

Az elektrokémiai anyagok modellezésének projektjén szoros együttműködésben dolgoznak az IT szakemberek és a Volkswagen Csoportkutatási szakértői. A Volkswagen szakemberei már sikerrel modelleztek a kvantumszámítógépek segítségével olyan kulcsfontosságú molekulákat, mint amilyen például a lítium-hidrogén és a szénláncok. Most pedig még ennél is összetettebb kémiai vegyületek vizsgálatán folyik a munka. A szakértők véleménye szerint még csak az elején járnak a fejlesztési munkának.

 

A Volkswagen és a kvantumszámítógépek

A Volkswagen magasan képzett szakértőgárdájában egyaránt helyet kapnak adattudósok, számítógépes nyelvészek és szoftvermérnökök, akik San Francisco és München IT laborjaiban dolgoznak kéz a kézben, hogy a kvantumszámítógépek kínálta lehetőségek kiaknázásával a vállalat számára hasznos alkalmazások születhessenek. Fő fókuszuk a kvantumszámítógépeken futó algoritmusok programozása. Ezt lényegesen több jogszabály szabályozza, mint a hagyományos számítógépek esetében.

A kvantumszámítógépek alkalmazásának területén a Volkswagen Csoport szorosan együttműködik technológiai partnereivel, a Google és a D-Wave vállalatokkal, akik a Volkswagen szakértői számára hozzáférést biztosítanak a rendszereikhez.