• Egyéb

Felébredtek… – Sitten a drogos gyilkos

Indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottjának letartóztatását, mert hétfőn megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott bűnügyi felügyelet magatartási szabályát – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

    Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a kerületi ügyészség kizárólag orvosi kezelésen részvételért, az oda- és visszautazás, valamint a kezelés időtartamára engedélyezte a gyanúsítottnak a tartózkodási hely elhagyását. Ennek ellenére ez idő alatt a gyanúsított egy belvárosi étteremben jelent meg, ezért a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették – tette hozzá.
    

Tudatta, a gyanúsított korábban, február 22-én is megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait.
    

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett – ismertette.
   

 A kerületi ügyészség szerint a házi őrizet, illetve a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése, a bizonyítás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt a gyanúsított letartóztatása – olvasható a közleményben.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/08/22/ev-vegeig-csak-hazi-orizetben-marad-a-dozsa-gyorgy-uti-drogos-gyilkos/