• Egyéb

Fogyatékos embereket segítő szolgálatok buszvásárlását támogatják

 

A fogyatékossággal élő embereket segítő támogató szolgálatok buszvásárlását segíti a kormány 140 millió forinttal – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly a Kolping Támogató Szolgálat III. kerületi székhelyén közölte, még április 30-ig pályázhatnak a szolgálatok a fejenként 2-9 millió forint közötti támogatásra. Az elbírálás során előnyben részesítik azokat a szervezeteket, amelyeknél a legöregebb a buszállomány, valamint a civil és egyházi fenntartókat, hiszen az önkormányzatoknak van lehetőségük uniós forrásra is pályázni.

Buszvásárlásra már harmadik alkalommal lehet pályázni, 2016-ban 18, tavaly pedig 23 új járműbeszerzését támogatták, az idei pályázati összeget is beleszámítva pedig három év alatt összesen 460 millió forintot szántak erre a célra – tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, a kormány minden eszközzel támogatja a fogyatékossággal élők szállítását és otthoni gondozását ellátó támogató szolgálatokat, mivel ezek a szervezetek jelentősen hozzájárulnak az akadálymentesítéshez, ezzel pedig a fogyatékos emberek autonóm, önrendelkező életviteléhez.

A szolgálatok a legfontosabb garanciái a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásának, hiszen visszaadják ezeknek az embereknek a szabadságukat azzal, hogy segítenek nekik eljutni az iskolába, a munkahelyre, az orvoshoz vagy a közhivatalokba – fűzte hozzá.

Emlékeztetett, három évvel ezelőtt megszüntették a szolgálatok pályázati rendszerű finanszírozását, és normatív finanszírozást vezettek be annak érdekében, hogy kiszámítható és folyamatos lehessen a szervezetek működése.

Négy évvel ezelőtt 2,9 milliárd forintot költöttek a központi költségvetésből ezekre a szolgáltatásokra, mostanra ez az összeg 3,5 milliárd forintra emelkedett, ez 20 százalékos növekedés – mondta el.

Közölte, 2014 óta 8 százalékkal emelkedett az országban működő szolgálatok száma, míg négy éve 268 ilyen szervezet volt, mostanra már 290 van.

Czibere Károly szólt arról is, hogy nemrég zárult le a 130 millió forintos keretösszegű Otthon segítünk című pályázat, amely a támogató szolgálatok munkáját egy új elemmel bővítette. Ennek köszönhetően a hét bármely napján, éjjel-nappal kérhető majd a szolgálatoktól egy szakképzett munkatárs a fogyatékos gyerek vagy családtag néhány órás felügyeletére, ha a szülő vagy hozzátartozónak el kell mennie otthonról.

Tóth Gábor, a Kolping szolgálat ügyvezetője elmondta, a szervezetnek országszerte 16 szolgáltatása működik, és több mint 400 emberről gondoskodnak.

Autóbuszaik naponta mintegy 150, éves szinten pedig több száz kilométert tesznek meg, így néhány év alatt teljesen elhasználódnak. Ezért nagy segítséget jelent nekik a pályázat, amin tavaly és tavalyelőtt is nyertek, így frissíteni tudták a járműparkjukat – tette hozzá az ügyvezető.