Folytatódik a csuklós autóbuszok cseréje Debrecenben

    Folytatódik és év végére befejeződik  a DKV Közlekedési Zrt. autóbuszparkjának korszerűsítése, teljes cseréje – jelentette be Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön.

    Papp László (Fidesz-KDNP), a DKV telephelyén felsorakoztatott tíz új Mercedes-Benz Conecto G típusú autóbusz előtt tartott tájékoztatón emlékeztetett, hogy a flottacsere 2022 januárjában kezdődött, azóta 69 szóló Conecto típusú alacsonypadlós autóbuszt, hat csuklós Conectot és tizenkét Mercedes-Benz eCitaro elektromos buszt helyeztek üzembe.  


    A csütörtökön átadott tíz csuklós buszt év végéig további harminc követi, ezzel teljes lesz a flottacsere, és a Debrecenben közlekedő autóbuszok átlagéletkora három év alá csökken – tette hozzá.


    Papp László azt mondta, az új autóbuszok fogyasztása több mint 20 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi Volvo buszoké volt, és az Euro6-os motorral szerelt buszok kevesebb károsanyagot bocsátanak ki, mint elődeik.
    A polgármester jelezte: 2022-ben 76 millió, 2023-ban 77 millió utas vette igénybe a közösségi közlekedést Debrecenben, az idén további utasszám-növekedésre számítanak.


    Tóth Szabolcs, a DKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: az üzembe helyezett négyajtós, 18 méteres buszok klimatizáltak, ingyenes wifi-vel, valamint külső-belső akusztikus utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve.


    A járművek tágas belső térrel, 114 álló, 39 ülőhellyel és egy mozgáskorlátozott hellyel rendelkeznek – fűzte hozzá. Az MTI érdeklődésére megjegyezte: a 109 diesel-meghajtású szóló és csuklós buszokat az Inter-Ten-ker Zrt.-től bérlik, a 12 elektromos busz 2,4 milliárd forintba került, a forrás 60 százalékát pályázaton nyerték el.