Folytatódik az útépítés Erdély látványos hegyi útján

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti:
    Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján, Nagyenyed és Abrudbánya között – erősítette meg az MTI-nek Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester.

    A Torockói-havasokon keresztül vezető hegyi út felújításától a térség turizmusának a fellendülését és az eddig elszigetelt hegyvidéki települések felzárkóztatását várják. Ez az út összeköti Abrudbányát és az eldugott mócvidéki településeket Nagyenyeddel és a Szászsebes-Torda-autópályával.


    A 78 kilométeres, DJ107-es jelzésű megyei út felújítására közösen nyert uniós pályázatot a Fehér megyei és a nagyenyedi önkormányzat. A munkálatok 2019 októberében kezdődtek, de egyre döcögősebben haladtak, mígnem tavaly tavasszal szerződést kellett bontani az időközben csődbe ment kivitelezővel – idézte fel az előzményeket az MTI-nek Lőrincz Helga.


    A Fehér megyei önkormányzatnak újabb közbeszerzést kellett kiírnia, ami több hónapos késést eredményezett, és az önrészt is emelnie kellett az időközben megdrágult építőanyagok miatt.


    Az új kivitelező, a gyulafehérvári Elis Pavaje Kft. múlt héten vette át a félbehagyott munkálatokat, és év végéig kell befejeznie a nagyszabású beruházást. Az alpolgármester azt reméli, hogy a cégnek sikerül tartani a szűkös határidőt, mivel ígéretük szerint egyszerre több helyszínen is dolgoznak.


    A Fehér megyei hegyi út Nagyenyedről, a Bethlen Gábor Kollégiumtól indul, majd Felenyed érintésével tér el Remete irányába és tovább kanyarog az Abrudbánya melletti Bucsonyig, ahol eléri a DN74-es jelzésű országutat. Az alpolgármester szerint a hegyvidéki útszakaszok kivitelezése előrehaladott állapotban van, a Nagyenyedről induló első szakaszon nagyobb a lemaradás.


    Itt a kivitelezőnek az út alapozásával kellett kezdeni, és járdákat, kerékpárútakat is kell építenie. Az Alba24 hírportál szerint a 43,5 kilométeres első szakasz munkálatainak összértéke 113,6 millió lej (9,60 milliárd forint).


    Az épülő hegyi út erdőkön, tisztásokon, szorosokon keresztül halad, és olyan természeti látnivalókat tesz megközelíthetőbbé, mint a remetei sziklaszoros vagy a több természetvédelmi területtel is rendelkező Nagyponor és Mogos.