Forgalmi változások a Nagy Futam versenyautós bemutató miatt

2018. május 1-én rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több belvárosi fő közlekedési útvonal – többek közt a Lánchíd, az Erzsébet híd, a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca, a Károly körút, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Múzeum körút, a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszának – lezárásával. A rendezvény előkészülete miatt kisebb korlátozások már április 28-tól életbe lépnek. A lezárások idején változik az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is. A BKK kéri, hogy aki május 1-én a belvárosba, vagy a belvárosban utazik, ne autóval, hanem közösségi közlekedéssel közelítse meg úti célját, és lehetőleg a kötöttpályás járatokat, elsősorban a metróvonalakat vegye igénybe; a járatok aktuális forgalmi információiról a BKK Info alkalmazásban tájékozódhatnak. A hosszú hétvége három napján, április 29-én, 30-án és május 1-én Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között jár az M3-as metró. Április 30-án a közösségi közlekedési járatok a szombati, május 1-én az ünnepnapi menetrend szerint indulnak; ezzel kapcsolatban a BKK bővebb tájékoztatásaittolvasható.

Közúti közlekedési korlátozások

Április 28-tól (szombattól) lezárják a buszsávot a Kossuth Lajos utcában és a Bajcsy-Zsilinszky úton, illetve a Károly körúton a kerékpársávot.

Április 30-án hétfőn 10.00 órától várhatóan 20.00 óráig versenyautó bemutatót tartanak, ezért 2018. április 29-én (vasárnap) 6.00 órától május 1-jén (kedd) 23.30 óráig a Bajcsy-Zsilinszky út az Arany János utcától az Andrássy útig teljes szélességben lezárásra kerül.

Május 1-jén (kedd) 6.00 óra és várhatóan 17.00 óra az eddig lezárt terület mellett lezárják a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet hidat, az Astoriát, a Károly körutat és a Deák Ferenc teret. 12.30 órától várhatóan 17.00 óráig – a légibemutató miatt – lezárják a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tértől a Havas utcáig, a budai alsó rakpartot a Dombóvári úttól az Üstökös utcáig, a Lánchidat (gyalogos forgalom elől is) és a Széchenyi István teret.

Közösségi közlekedési változások – összefoglaló

Április 29-én (vasárnap) és 30-án (hétfőn) a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszának lezárása miatt a 9-es, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A autóbusz a Nagykörút–Andrássy út útvonalra terelve járnak.

Április 30-án (hétfőn) este 20 órától május 1-én (kedden) üzemzárásig a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik, helyette Budán a Kelenföld vasútállomás M-ig meghosszabbított 56A és a Városház térig meghosszabbított 61-es villamost, Pesten, illetve Buda és Pest között az M4-es metrót érdemes választani.

Május 1-jén (kedden)

  • a Kossuth Lajos utca, az Erzsébet híd, az Astoria, a Károly körút és a Deák Ferenc tér lezárása miatt körülbelül 6 és 17 óra között

o   az Erzsébet hídon át közlekedő autóbuszok két szakaszon, megosztva járnak, pesti végállomásuk felől a Blaha Lujza tér M, budai végállomásuktól a Szent Gellért tér M vagy a Döbrentei tér megállóhelyig; a 178-as busz csak a budai szakaszon közlekedik. A Keleti pályaudvar és a Szent Gellért tér között az M4 metróval utazhatnak.

o   a 100E autóbusz a Liszt Ferenc repülőtér felé a Kálvin tér M megállóhelytől indul, a repülőtérről induló autóbuszok a Kálvin tér M megállóhelyig közlekednek.

o   a 9-es autóbusz két szakaszon, megosztva jár Kőbánya felől a Kálvin térig, Óbuda felől pedig a Nyugati pályaudvarig, ahol az autóbuszokra a buszvégállomáson lehet felszállni. A Kálvin tér és a Nyugati pályaudvar között az M3-as metróval utazhatnak.

o   a 15-ös és a 115-ös busz rövidített útvonalon, észak-pesti végállomásától a József Attila utcáig visz utasokat.

o   a 16-os busz délelőtt a Deák Ferenc tér M helyett az Arany János utca M megállóhelyig közlekedik.

o   a 105-ös busz két szakaszon, megosztva jár a Pesten a Gyöngyösi utca M felől az Oktogon M megállóhelyig, Budán pedig az Apor Vilmos tér és a Batthyány tér M+H között.

  • a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakasza és a Lánchíd lezárása miatt körülbelül 12:30 és 17 óra között

o   a 2-es villamos két szakaszon, megosztva közlekedik, a Közvágóhíd H felől a Boráros tér H megállóig, a Jászai Mari tér felől pedig a Kossuth Lajos tér M megállóig.

o   a 19-es villamos megosztva közlekedik, a Bécsi út/Vörösvári út felől a Batthyány tér M+H megállóig, Kelenföld vasútállomás M felől a Rudas Gyógyfürdő megállóig.

o   a 41-es villamos a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Rudas Gyógyfürdő között a 17-es villamos útvonalára terelve, a Krisztina körúton, a Széll Kálmán téren és a Margit körúton át közlekedik.

o   a 16-os busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat.

o   a hajójáratok a Jászai Mari tér (Margit híd) és a Szent Gellért tér M (Szabadság híd) között nem járnak.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hucímen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.huoldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.