• Egyéb

Habsburg szívét-lelkét beleadva brillírozott hazai közönsége előtt

Habsburg Ferdinánd érettségről és hihetetlen elszántságról tett tanúbizonyságot az elmúlt hétvégén hazai közönsége elött, miután az FIA Formula 3-as  Európa-bajnokság mindhárom red bull ring-i futamán látványos és szenvedélyes versenyzést követően pontszerző helyen ért célba.


Az első futam végkimenetelét látva akaratlanul is felmerül az örökérvényű „Mi lett volna ha…” kérdés, miután a 21 éves osztrák versenyző  a 12. rajtkockából indulva a negyedik kanyarból már harmadikként fordult el, míg az első kör végén a negyedik helyen autózott. Néhány körrel később azonban a versenybírók döntése következtében vissza kellett adnia a helyét egy korábban megelőzött ellenfelének, aki ekkorra már egészen a hatodik helyig csúszott vissza, így Habsburgnak három autót kellett maga elé engednie. 
Azonban még ez sem törte meg Ferdinánd lelkesedését akinek sikerült két pozíciót is visszaszereznie, de a szerencsétlen helyzet megakadályozta abban, hogy harcba szállhasson a dobogóért , így végül be kellett érnie az ötödik hellyel.
 
„Az egy igazán balszerencsés szituáció volt,” – mondta el Habsburg a versenyt követően. „ ha azonnal visszaadtam volna a pozíciót, tudom hogy képes lettem volna visszatámadni, és a dobogóért harcolhattam volna. De ilyen és ehhez hasonló dolgok megtörténnek a sportban és néha le kell nyelni a keserű pirulát.  Mindezek ellenére hihetetlen érzés volt a tizenkettedik helyről a harmadikra felküzdenem magam a hazai rajongóim szeme láttára.”
 
Habsburg a hétvége hátralevő két futamának is hasonló elszántsággal vágott neki, és ezúttal sem okozott csalódást. A második versenyen a tizenharmadik helyről egészen a nyolcadik helyig jött előre , míg a zárófutamon a kilencedik rajtkockából indulva végül hatodikként haladt át a célvonalon.
 
„Hátrányból indultunk, mivel nem sikerült megfelelően beállítani az autót az időmérőre, de a csapat egy percig sem adta fel. Egész hétvége folyamán sikerült visszatámadnunk, és a lehető legtöbbet hoztuk ki abból amink volt. Az idei szezonban nem alakultak ideálisan a dolgok, de úgy vélem ez az év komoly személyiségformáló hatással volt rám. Azt hiszem az ilyen kihívásokkal teli évek hosszú távon segítenek abban, hogy még jobb versenyzővé váljon az ember.”
 
„Mindent beleadtam, hogy látványos versenyzéssel  örvendeztethessem meg a hazai rajongókat, és ahhoz nem kell elöl lenned, hogy szíved-lelked beleadva versenyezz. Hálás vagyok mindenkinek, aki kilátogatott és a helyszínről szurkolta végig a futamainkat. Tényleg a Red Bull Ringen vannak a világ legjobb rajongói!” 
 
A 2018-as FIA Formula 3-as Európa- Bajnokság zárófutamára október 13-14 között kerül sor a németországi Hockenheimringen.