Hamarosan vezethetünk nagymotort “B”-s jogsival?

Két szociáldemokrata párti (PSD) honatya  törvénymódosítását kezdeményezett, amely szerint érvényessé tenné a személygépkocsik vezetésére feljogosító, B kategóriás jogosítványt a kisebb teljesítményű motorkerékpárokra is.

A javaslat szerint a B kategóriás jogsi legfeljebb 125 köbcentiméterig lenne érvényes a motorokra is.

Az indoklás megfontolandó: az előterjesztők szerint azért kell ennyire megkönnyíteni az A1-es jogosítvány megszerzését, mert a települések terjeszkedését nem követi kellő iramban a közúti infrastruktúra fejlesztése (magyarán: nem elegendő a közutak kapacitása az autóforgalom zavartalan lebonyolítására). Ezen a két képviselő szerint azzal lehetne segíteni, ha bátorítanák a mozgékonyabb, két keréken történő helyváltoztatást. Vagyis a motorozást. Ezzel szerintük gördülékenyebbé lehetne tenni a forgalmat, és kevesebb lenne a dugó.

A javaslat szerint a B kategóriás jogosítvány akkor lenne érvényes a motorkerékpárokra is, ha tulajdonosa már több mint két éve megszerezte, és elmúlt 24 éves.

[Forrás: Főtér]