Harmadik helye mellé egy negyediket is begyűjtött a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző

Vasárnap is dobogóra állt Kiss Norbert Misanóban

Szombati időmérő eredményén javítva a vasárnapi kvalifikáción a második leggyorsabb időt futotta Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság szezonnyitó misanói hétvégéjén.

A német Tankpool24 csapat Mercedes kamionjával így az első sorból rajtolhatott a harmadik futamon. A rajt után Stephanie Halm elment Norbi mellett, aki így visszaesett a harmadik helyre. Ezt a pozíciót azonban már a végéig megtartotta és így harmadikként intette le őt a kockás zászló. Ezúttal nem volt gond a versenykamion súlyával sem, erről egy negyvenöt kilós vasdarab gondoskodott.
“A rajtnál Hahn és a csapattársa összejátszott, nem tudtam jól eljönni, visszacsúsztam a harmadik helyre. Utána viszont már nem volt semmi gond, a 45 kilós súllyal jobb időket mentem, mint tegnap a könnyebb kamionnal” – mondta Kiss a leintés után.

A negyedik, fordított rajtrácsos futamon a hatodik helyről indult, mivel az előző verseny első nyolc befutója fordított rajtsorrendben indult. A szombathelyi pilóta két helyet javítva negyedikként ért célba. “Tudtam előzni, szerencsére sehol nem keveredtem csetepatéba, így be tudtam jönni a negyedik helyen. Sajnálom, hogy egy szerencsétlen hiba miatt elvették a szombati harmadik helyemet, fontos pontokat veszítettünk. Ha megtarthattam volna azt a 12 pontot, akkor most összetettben nem a hatodik, hanem a második lennék. De az autóversenyzésben nincs volna, el kell fogadnunk, hogy ez van, és menni előre. Három hét múlva a Hungaroringen lehet majd javítani. Összességében természetesen elégedett vagyok, hiszen látszik, hogy versenyképesek vagyunk, és elérhető közelségben van a dobogó.”

Kiss Norbert az első forduló után hatodik az összetettben. A FIA ETRC június 16-17-én Magyarországon folytatódik, szeretettel várunk mindenkit a Hungaroringre.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/05/28/megvan-az-elso-magyar-futamgyozelem-az-idei-kamion-europa-bajnoksagon/