Harmincéves a Toyota európai alkatrészközpontja

Fél másodpercenként küld alkatrészt Európa háromezer Toyota- és Lexus-márkakereskedésébe, illetve -szervizébe az 1992-ben alapított Toyota Parts Center Europe. A TPCE jubileumán érdemes áttekinteni az autógyártó legnagyobb, Japánon kívüli alkatrészellátó központjának impozáns történetét.

Amikor a Toyota 1992-ben az észak-belgiumi Diest városában alkatrészellátó központot nyitott, talán még a cég felsővezetői sem voltak tisztában azzal, hogy milyen kulcsfontosságú lépés volt ez a márka európai jövője szempontjából. Hiszen a Toyota Parts Center Europe (TPCE) kezdetben mindössze tizenhét márkakereskedést látott el a javításokhoz szükséges cseredarabokkal, a vevők egyéni igényeit kielégítő tartozékokkal. A TPCE jelentősége azonban évről évre nőtt, lépést tartva a Toyota iránti, egyre erősödő érdeklődéssel. Az eredetileg 38 ezer négyzetméteres létesítményt 1999-ben, majd 2006-ban kibővítették, több mint két és félszeresére növelve hasznos alapterületét.

A 100 000 négyzetméteres központban ma 1100-an dolgoznak, közülük 29-en annak a maroknyi, 80 fős csapatnak is tagjai voltak, amely 1992-ben útjára indította a gyors és hatékony karbantartáshoz nélkülözhetetlen szolgáltatást. Évente 60 millió – naponta 164 ezer, óránként 6800, percenként 114, azaz másodpercenként közel kettő – alkatrészt és tartozékot szállítanak ki Európa több mint háromezer hivatalos értékesítési és szervizpontjára – ezek egy ötöde, valamivel több mint 600 kereskedés és szerviz a közvetlen régióban (a Benelux államokban, illetve Észak-Franciaországban) található. Őket közvetlenül szolgálja ki a TPCE, míg az Európa további 44 országában működő, több mint 2400 partnerhez 13 regionális alkatrészközponton keresztül jutnak el a nélkülözhetetlen cikkek. Ez azonban még nem minden: Diest a világ minden pontjára szállít alkatrészt, Észak-Amerikától kezdve Japánon át más ázsiai piacokig.

A megrendelések 96,5 százalékát (azaz naponta több mint 158 ezer alkatrészt) 24 órán belül eljuttatnak a megrendelő partnerhez. Ez a nagyfokú hatékonyság lehetővé teszi, hogy helyi szinten csupán minimális alkatrészt kelljen raktáron tartani, ami áttekinthetőbbé és költséghatékonyabbá teszi a Toyota európai működését. Különösen igaz ez az idősebb modellek alkatrészellátására, hiszen ezekre ritkábban van szükség, így nincs értelme minden régióban készleten tartani ezeket; a Toyota Parts Center Europe raktárának polcain azonban akár huszonegy évvel korábbi típusokhoz is azonnal találni cserealkatrészt.

Napról napra több mint 200 teherjármű indul útnak értékes szállítmányával a diesti központból. A rendkívül rövid határidők miatt a TPCE egyelőre nem csatlakozott a Toyota Motor Europe azon kezdeményezéséhez, hogy logisztikai feladataihoz egyre növekvő mértékben a vasutat vegye igénybe. A Toyota Parts Center Europe működése ennek ellenére kifejezetten környezetbarátnak mondható: a Toyota azon globális célkitűzésével összhangban, hogy 2050-ra teljesen semlegesítse tevékenységeinek szénlábnyomát, a diesti létesítmény 2010 óta tiszta energiával működik: az épületcsoport tetején elhelyezett 80 ezer négyzetméternyi napelem csak 2021-ben 212 tonna CO2-kibocsátástól mentesítette a környezetet.

Ezen túlmenően a TPCE a körkörös gazdaság és a hulladék mennyiségének csökkentése jegyében folyamatosan tökéletesíti a szállítandó alkatrészek csomagolását; olyan újra felhasználható csomagolóanyagokat alkalmaz például, amelyek kialakítása és tartóssága a szállítási lánc elejétől a végéig optimális védelmet biztosít a sérülések ellen.

A Toyota Parts Center Europe számokban

 19922022Növekedés
Alapterület38 000 m2100 000 m2 
Alkalmazottak száma80 fő1100 fő 
Kiszolgált partnerek száma17300 
Szolárcella felülete 80 000 m2 
Éves CO2 csökkentése 212 tonna 
Alkatrészek száma évente 60 000 000 db 

Fotók: Toyota